Svájcból származom, fotósként, filmrendezőként és operatőrként dolgozom, a szakterületem pedig a távoli vidékek természetrajza, azon belül is főként a nagymacskák. Annak szenteltem az életem, hogy megörökítsem a természet szépségét, a célom pedig mindig ugyanaz: hogy a természetet testközelből mutassam meg, ezáltal felhívva a figyelmet bolygónk törékeny mivoltára, valamint hogy cselekvésre sarkalljam az embereket a természet védelme érdekében.
Szívügyem a vadvilág védelme, és a WildAiddel, egy San Franciscó-i környezetvédelmi szervezettel szoros együttműködésben munkálkodom azon, hogy visszaszorítsuk az illegális vadon élő állatokból és növényekből készült termékek iránti keresletet. 2019-ben elindítottam a Stay·WildTM internetes ékszerboltot, amely a profitja 50%-át nonprofit szervezeteknek adományozza, hogy támogassa a vadvilág megőrzését célzó projekteket. A munkásságom megtekinthető a National Geographic képgyűjteményében.
A fő projektünk az volt, hogy megörökítsük a hatalmas gnúvándorlást a tanzániai Serengeti Nemzeti Parkban. Évről évre 1,5 millió gnú vándorol együtt egy hatalmas csordában; ez az egyike a „világ hét természeti csodájának”.
Az év ezen időszakában a gnúk a Serengeti északi részére vándorolnak, ahol aztán átkelnek a híres Mara folyón, epikus és drámai harcot vívva a folyóval, krokodilokkal és más ragadozókkal. A vándorlás ideje alatt rendkívül aktívak a különböző ragadozók, például az oroszlánok és a gepárdok, akiknek bőven akad alkalma egy-egy préda elejtésére.
Első benyomások az Alpha 7S III modellről
Már évek óta lelkes Sony-felhasználó vagyok, és az állóképeimhez mostanában kizárólag az Alpha 9 II & 7R IV modellt használom, de a filmezéshez ki szerettem volna próbálni az Alpha 7S III-at.
Számomra az új fényképezőgép legjobb funkciója kétségtelenül az 50/60p képkockasebességű 4k 4.2.2 felvételkészítés, illetve a sebesség 100/120p-re való megnövelése, a színmélység megtartása mellett. Én S-Log3-ban szeretek dolgozni, és fényelni is szoktam a felvételeket, így a 10 bites mód elengedhetetlen.
Az érintéslapú fókuszálás, és a többi fókuszbeállítás is nagyon hasznos újítások az Alpha 7S III modellnél. Az, hogy az Imaging Edge alkalmazás érintésalapú fókuszának és a steadicamnek köszönhetően magas fűben is követni tudtuk az oroszlánokat, nagyon fontos volt számunkra, és nem is éreztük szükségesnek a fókuszkövetéses motor használatát a steadicamnél. Mindenféle aggodalom nélkül irányíthatók távolról is a kamera beállításai.
A gördülőzár-effektust szintén sikerült drámaian lecsökkenteni az Alpha 7S II modellnél megszokotthoz képest, és ez a steadicam használata során volt a leginkább tetten érhető.
Végül pedig az ISO-érték kitolása is alapvető fontosságú volt – hihetetlenül jó volt, hogy nem kellett amiatt aggódni, hogy a gyenge fényviszonyok között magas ISO-beállítással kellett dolgoznunk az 50/60p-s sebesség eléréséhez, különösképp, mivel a nagymacskák hajnaltájt és késő éjjel a legaktívabbak.
Felszerelés
Szerencsénkre 2 db Alpha 7S III volt nálunk a forgatás során – az egyiket egy FE 200-600 mm-es f/5.6-6.3 G OSS objektívvel használtuk állványon a statikus felvételeknél, a másikra pedig egy FE 70-200 mm-es f/2.8 G Master objektívet (és alkalmanként egy 1,4-es konvertert) tettünk; ezt használtuk a Ronin 2 steadicammel. Mindkét összeállításnak része volt még a RAW formátumú felvételkészítéshez szükséges Atomos Ninja V, amely a HDMI-porton keresztül volt csatlakoztatva.
Felbecsülhetetlen volt, hogy az Imaging Edge alkalmazásból tudtuk vezérelni a steadicamre csatlakoztatott fényképezőgépet, és a beállításokat is villámgyorsan módosítani tudtuk, ha változtak a fényviszonyok.
Mivel izzasztó hőségben dolgoztunk, nem lepődtem volna meg, ha az egyik, vagy akár mindkét gép túlmelegedés jeleit mutatta volna egy idő után, főleg teljes felbontás mellett, de többórás folyamatos használat mellett sem tapasztaltunk semmilyen problémát.
Javaslatok a vadvilág videózásához
„A látványnak hatalma van. Egyetlen felvétel is képes megörökíteni egy érzelmet, vagy kiváltani egy érzést legbelül.”