A nyereményként felkínált elképesztő Sony felszereléseknek köszönhetően az Alpha Instagram-pályázat őszi fordulója az év legnépszerűbb versenyének bizonyult. A képi témák az élénk színek és a drámai fények köré összpontosultak, a győztes felvételek azonban kivétel nélkül a kitartásról és az elszántságról mesélnek.
A zsűrizést követően az első helyezést Lukas Gallo lenyűgöző felvételének ítéltük, amelyen az utolsó aranyló faleveleket az erdei köd hűvös tónusai veszik körül.
„Minden ősszel ellátogatok ebbe a csodálatos bükkösbe, különösen akkor, ha rossz az idő” – mondja Lukas. „Az ősz a kedvenc évszakom. A napkeltétől a napnyugtán át a színekig, a ködig és a felhőalakzatokig – a természetből merítem a legtöbb inspirációt.”
Azon a napon, amikor a győztes felvétel készült, Lukas már órák óta fotózott a szakadó esőben. Habár bőrig ázott, az időjárás nem tántorította el, és elhatározta, hogy megbízható Sony Alpha 7R II fényképezőgépe segítségével mindenképpen megörökíti a fejében már körvonalazódott felvételt. „Miután rátaláltam a fára, több különböző gyújtótávolsággal is elkészítettem a felvételt. Nagyon tetszik a narancssárga falevelek és a bükkfák árnyékának kontrasztja. Olyan, mintha nem is evilági lenne – varázslatos, akár egy ismeretlen helyre nyíló kapu.”
Első helyezettként Lukas mostantól egy Sony Alpha 7CR büszke tulajdonosa, amellyel továbbra is a jól bevált Sony E-bajonettes fényképezőgépek használata mellett marad. „A Sony NEX-3 készülékkel kezdtem, és jelenleg a Sony Alpha 7R II fényképezőgépet használom. Teljesen odavagyok a felbontásért és a dinamikatartományért. De már alig várom, hogy magammal vihessem az Alpha 7CR készüléket egy kis tájképfotózásra; a 61 megapixeles felbontás biztosan brutális lesz! Remélem, hogy télen is lesz lehetőségem fotózni.”
A második helyezett Kasia Załucka. „Van egy mondás, amely úgy szól: Az egyetlen dolog, amely októberben garantált a Dolomitokban, az az eső” – mondja Kasia. „Három ott töltött hét után azt kell mondanom, egyetértek ezzel az állítással. Káprázatos őszi színek és lélegzetelállító tájak után kutattam, végül azonban csak felhős égbolt és fakó fény volt a jutalmam.”
Lukashoz hasonlóan Kasia sem adta fel a reményt, és elhatározta, hogy igenis azokkal a felvételekkel megy haza, amelyeket megálmodott.
„Hajnali háromkor keltem fel, hogy egy öt kilométeres gyalogtúrával még napkelte előtt odaérjek a Croda da Lago hegylánchoz. Épp, mielőtt felkelt volna a Nap, sötét felhők jelentek meg az égen. Szinte biztos voltam benne, hogy ez a fénykép is csak egy újabb kudarc lesz. Hirtelen feltámadt a szél, majd áttört a felhőkön, és a valaha volt legkáprázatosabb jelenet tárult a szemem elé.”
Kasia a Sony Alpha 7 IV fényképezőgépével, timelapse üzemmódban készítette el a felvételt, gondoskodva arról, hogy a napkelte egyetlen másodpercét se mulassza el. „Teljesen megilletődtem attól, hogy mennyi lenyűgöző kép közül választhatok. Azonnal tudtam, hogy az egész út alatt most készítettem el a legjobb felvételeket” – mondja a fotós.
Ez a szemet gyönyörködtető jelenet a pályázat második helyezését, és ezzel együtt egy Sony FE 50mm f/1.4 GM objektívet hozott Kasia számára. „Alig várom, hogy lefotózhassam a cicámat az új objektívvel! Enyém az objektív, ő pedig vidáman eljátszogathat a dobozával!” – viccelődik Kasia. „Az utcai fotózás és a tájképfotózás területén is szeretnék kísérletezgetni. Általában zoomobjektívekkel fotózok, így a rögzített gyújtótávolsággal való munkával egy hasznos új készséget sajátíthatok el.”
Végül pedig a harmadik helyezést Petter Askø Næss lenyűgöző felvétele nyerte el, amely egy északi szajkót ábrázol. „Gyakran ellátogatok egy ősi, varázslatos erdőbe, amely a norvég hegyek magaslatain fekszik” – meséli Petter. „Idén nyáron volt szerencsém találkozni néhány gyönyörű északi szajkóval. Így hát elhatároztam, hogy ősszel megpróbálom őket lefotózni repülés közben, az ősz színeinek kavalkádjában. Ez nem egyszerű feladat, azonban a megbízható Sony Alpha 1 fényképezőgépemnek és a Sony FE 300mm f/2.8 GM OSS objektívemnek köszönhetően szinte gyerekjáték volt.”
A Sony Alpha 1 fényképezőgép, valamint a 30 kép/mp sebesség és a Madárszem AF követés jóvoltából Petter több száz tűéles felvétel közül választhatott. A madár helyzete és a meleg színek miatt azonban ez a felvétel magasan kiemelkedik a többi közül.
„Az északi szajkók egész évben gyönyörűek, ősszel viszont csodálatosan kiegészítik a színeket” – mondja Petter.
Ami a nyereményként kapott Sony FE 16-25mm f/2.8 G objektívet illeti, Petter a következőket fűzi hozzá: „A legfőbb célom, hogy felfedezzem a nagylátószögű természetfotók világát, mégpedig úgy, hogy a 16–25 mm-es objektívvel felszerelt fényképezőgépemet a történések közelébe helyezem, és a Sony Bluetoothszal működő távvezérlőjével oldom ki a fényképezőgép zárját. Nem lesz egyszerű, de biztosan remekül fogok szórakozni.”
Izgatottan várjuk, hogy az Alpha „Ősz” pályázat győztesei mit örökítenek meg legközelebb! Ha te is szeretnél részt venni a következő Alpha Universe Instagram-pályázaton, netán meg is szeretnéd nyerni, kövess bennünket az Instagramon (alphauniversebysony.eu)