férfi kenuban az óceánon napnyugtakor

A legkeményebb verseny

Horacio Cabilla

A nevem Horacio Cabilla, fotós/filmkészítő vagyok, és a kalandokra specializálódtam; különösen az emberi érzelmekben rejlő szenvedély megörökítése motivál.

Amint meghallottam, hogy a Sony kiadja az FE 50mm f/1.4 GM objektívet, tudtam, hogy ki szeretném próbálni, és adódott is erre egy remek lehetőség. Felkértek, hogy én készítsem el a Samla Qatar verseny hivatalos dokumentumfilmjét. A Samla Qatar egy extrémsportverseny a katari sivatagban, ahol a résztvevők összesen 200 kilométert tesznek meg futva, úszva, kerékpározva és kajakozva mindössze 57 óra alatt.

Úgy döntöttem, hogy az egész projektet egyetlen objektív használatával rögzítem majd, ami élvezetes kihívást nyújtott, mivel úgy kellett bemutatnom az összes helyzetet, amellyel a sportolóknak meg kellett küzdeniük, hogy nem állt rendelkezésemre a különböző gyújtótávolságok nyújtotta rugalmasság. Ez emlékeztetett, hogy a kevesebb néha több!

Az objektív kompakt és jó felépítésű, és ahogy egy G Master objektívtől elvárható, rendkívül éles képeket készít, különösen gyorsan. A gyenge megvilágítású jelenetek közül sokat f/1.4 értékkel, tágra nyitott blende mellett fotóztam, és az eredmény lenyűgöző volt. Különösen a kézi membránállítási lehetőség tetszett, mivel a segítségével gyorsan válthattam a bel- és kültéri jelenetek között, illetve beállíthattam a blendét a videózás megkezdése előtt, így villámgyorsan elindíthattam a felvételt.

férfi a sivatagban napnyugtakor © Horacio Cabilla | Sony α1 + FE 50mm f/1.4 GM | 1/250s @ f/2.8, ISO 8000

Az autofókusz hihetetlenül gyors – talán a leggyorsabb, amit egy 50 mm-es prímobjektívtől valaha láttam. Mindig pontos volt, még gyenge megvilágítás mellett is.

Gyakran nagy zoomobjektíveket használok a munkám során, és az 50 mm-es objektív kis mérete és tömege felüdülés volt. Megtanultam értékelni a kis méretű, kompakt felszerelést – az általa nyújtott hordozhatóság fantasztikus volt. A méretének köszönhetően nagyon gyorsan fel tudtam szerelni a gimbalra.

Horacio Cabilla, kezében a sony alpha 1 fényképezőgépe, rajta az 50 mm-es objektív

Többféle fényképezőgéppel videóztam, az Alpha 7S III-tól kezdve az FX6-ig, az állóképekhez pedig az Alpha 1-et használtam, és könnyedén tudtam cserélgetni az objektívet a fényképezőgépek között.

Az eredménnyel nagyon elégedett vagyok, és gondolkodás nélkül merem ajánlani az 50mm f/1.4 GM objektívet bárkinek, aki precíz és reszponzív objektívet keres bármely Sony-vázhoz.

Kiemelt termékek

Regisztrálj az α Universe hírlevelére

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod az α Universe hírlevélre.

Kérjük, adj meg érvényes e-mail-címet.

Elnézést! Valami elromlott.

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod.