Volt már, hogy az instagramos képek között böngészve megálltál egy portrénál, amelynek az alanya egy vagy két másodperc után rád kacsintott? Ha igen, jó eséllyel egy cinemagráfiát láttál, amely nem más, mint egy álló- és egy mozgókép ötvözete. Amikor először lát ilyet az ember, kissé váratlanul érheti az élmény, amint az agyunk próbál rájönni, mi is történik itt. Ez a hatás az, ami egyre népszerűbbé teszi a cinemagráfiákat, különösképp annak köszönhetően, hogy az egyes márkák egymással versengenek, hogy megragadják igencsak korlátozott online figyelmünket.
Virgo Haan a cinemagráfia egyik nagymestere. Kezdetben fotósok asszisztenseként dolgozott, de aztán pályát váltott, és elszerződött egy reklámügynökséghez, ahol egyre többet tanult az online marketing egyre befolyásosabb világáról, és arról, miként lehet megragadni az emberek figyelmét. A cinemagráfiák nagymesterévé azonban talán egy kissé furcsának mondható ihletés hatására vált – a Harry Potter adta számára az első löketet.
„2011 lehetett, amikor megnéztem az egyik Harry Potter filmet, – meséli – és az egyik jelenetben a szereplők újságot olvastak, ahol a lapokon életre keltek a képek. Egyszerre felötlött bennem, hogy mennyire klassz lenne, ha valamilyen módon én is létrehozhatnék ehhez hasonló képeket.”
Az inspiráció már megvolt, de aztán mi történt?
„Pár hónappal később – mondja – belebotlottam egy cikkbe két fotósról, Kevin Burgról és Jamie Beckről; ők azok, akik tulajdonképpen előálltak a fotózás ezen válfajával – a cinemagráfiával –, és amint megláttam, tudtam, hogy ki akarom próbálni, és létre akarok hozni ilyen képeket.”
A cinemagráfia alapját képező elképzelés viszonylag egyszerű. Képzeljünk el két réteget, ahol a felső réteg egy állókép, amelyből kivágunk egy részt; egy portréfotó esetében lehet ez például az alany szeme. Ezen réteg alatt pedig egy mozgókép található, amely mindenben megegyezik a felső réteggel, annyi különbséggel, hogy ezen pislog az alany. A felső rétegből kivágott rész feltárja az alatta levő mozgókép adott részét. És hogy mi a végeredmény ebben az esetben? Az alany pislog, de a feje és az arcizmai mozdulatlanok.
A cinemagráfiák elkészítésének megannyi apró fortélya van. Természetesen a képnek teljesen mozdulatlannak kell lennie a videófelvétel során, épp ezért muszáj állványt használni. A kép alanyainak sem szabad moccanniuk – csakis az előre kigondolt részeken lehet mozgás, épp ezért például állványokkal vagy más ideiglenes támasztékokkal kell őket egy helyben tartani.
És aztán ott van maga a mozgás. Virgo elmagyarázza, hogy háromféle módszer létezik, amellyel a cinemagráfiák mozgó része készíthető. „A felhőknél például áttünéses végtelenítést készíthetünk, amely során az ismétlődő felvétel be- és kiúsztatásával elérhetjük, hogy úgy tűnjön, mintha a felhő folyamatosan mozogna, – magyarázza – aztán ott vannak az oda-vissza végtelenítések, amikor a felvétel elér egy pontot, aztán megfordul. A pislogás a tökéletes példa erre. Az alany kinyitja a szemét, majd a felvétel elindul visszafelé, és az elején ér véget, ugyanott, ahol kezdődött. Végül pedig van az éles vágásos végtelenítés, amikor az alanynak kell ügyelnie rá, hogy a mozgás ugyanott kezdődjön és érjen véget. Ez talán a legnehezebb és a legtöbb gyakorlást igénylő módszer.”
Kissé talán komplikáltan hangzik az egész, de a cinemagráfiák elkészítéséhez szükséges technológia mindenki számára elérhető. Virgo egy Sony α7R II fényképezőgépet használ, amellyel nagy felbontású állóképeket és 4K-s videókat is készíthet, ugyanazon színbeállításokkal. Így tökéletesen egymáshoz illeszthető az álló- és a mozgókép a szerkesztés során az Adobe Photoshopban. Számos különböző szoftver létezik, amellyel cinemagráfiákat készíthetünk, a kezdőknek azonban a Flixel nevű programot ajánlja Virgo, mivel alkalmazás formájában és asztali számítógéphez is elérhető.
A Sony α7R II egyéb olyan funkciókkal is rendelkezik, amelyek segítenek Virgónak megalkotni cinemagráfiáit, ilyenek például a Szem AF és a csendes felvételkészítés. A Szem AF funkcióval még az FE 85 mm-es f/1.4 GM objektívvel is tökéletesen fókuszban tartja az alany szemét a készülék, a csendes zár pedig arra jelent garanciát, hogy a fényképezés se zavarja meg az alanyt.
Bár a cinemagráfiákat kis képernyőre tervezték, online megtekintésre, a képek felbontása mégis kulcsfontosságú Virgo számára, különösen a legújabb, egy divatmagazin megbízásából készülő projektjében. „A képeknek színesnek és világosnak kellett lenniük, – meséli Virgo – de emellett szerettem volna, ha a társadalomban jelenlevő túlfogyasztás témáját dolgozzák fel. Ha szemügyre vesszük a képeket, azt látjuk, hogy a képek szereplői autókat és hamburgereket növesztenek cserepes növényeken. Ezek a magazinokban kép formájában kerültek nyomtatásra, egy kiterjesztett valóságot megjelenítő alkalmazással azonban az okostelefonunkat a magazin fölé tartva életre kelthetjük a képet, és megtekinthetjük a cinemagráfiát.”
Majdhogynem az a jelenet kel életre ebben a projektben, amelyet Virgo sok évvel ezelőtt látott a Harry Potter filmben.
A fotót készítette:
Asszisztens: Jaanar Nikker
Modell: Gertrud (E.M.A Model Management)
Smink és frizura: Maret Ubaleht
Ruha: Kriss Soonik, Tallinn Dolls, Embassy of Fashion
„Mindent megteszek, hogy a munkáim túlmutassanak a mindennapokon.”