Vegyünk egy adag sportolót, pároljuk több évnyi versenyzésben, keverjünk hozzá fotózás iránti lelkesedést, majd forraljuk fel a világ legizgalmasabb sporteseményeiben. Az eredmény? Olyan fotós, aki ugyanolyan összeszedett, mint egy élsportoló – ezzel kerekedik felül a versenytársakon, és ad bennfentes őszinteséget a képeihez. Bemutatjuk Mine Kasapoğlut.
„Ha nem vagyok kimerülve” – mondja nevetve –, „valamit valószínűleg kifelejtettem!” Ez a hozzáállás tökéletesen összegzi Mine álláspontját. Teljesen átéli a helyzetet, ugyanúgy, ahogyan a sportolók. Ez olyasmi, ami kizárólag a témával kialakított valódi és erőteljes kapcsolatból születhet.
„Sportfotózáskor számomra talán az a legfontosabb, hogy a pillanatban éljek – pont, mint a versenyzők. A legjobb felvételeim ilyenkor születnek; amikor minden más eltűnik, én pedig robotpilóta üzemmódra váltok. Engedem, hogy a helyzet diktáljon. Persze, lehet tervezni, de a művelet ösztönössé válik. Ha az adott pillanat beszippant, akkor nem érzek éhséget és nem fázom. Csak a képre gondolok. Eggyé válok a fényképezőgéppel, aztán ha elkészülök, és hazaérek, egyszerűen összezuhanok.”
Mine jelenleg versenysportfotózással foglalkozik világszerte, beleértve a téli és nyári olimpiai játékokat is, de már két évesen síelni tanult, és 14 éves korára a török válogatott tagja volt. 16 évesen áttért a snowboardozásra, de 2006-ig, a sportág olimpiai versenyszámmá válásáig nem versenyzett. A köztes években fotózást is tanult Párizsban, a Speos Fotóművészeti Intézetben.
„A fotózás és a sport iránti szenvedélyem egy ideig külön pályán mozgott. Portréképeket, divatfotókat és saját életem mozzanatait fényképeztem huszonévesen… Szerettem a valódi emberek portréit, időt tölteni velük, megismerni őket. Egyre inkább vonzódtam a valódi pillanatokhoz, és számomra semmi sem valódibb a sportnál. Így kezdődött az összeolvadás.”
Végül nem sikerült a selejtező, Mine négy éven keresztül szinte minden nap a részvétel reményében edzett a 2010-es Vancouveri Téli Olimpiai Játékok előtt. Bár nem indulhatott, ez az út tette őt azzá, akit ma láthatunk: „Elkezdtem ugyanazokat az érzelmeket átélni fotózáskor, mint a versenyzésben. Így aztán nem versenyzőként jutottam ki 2010-ben, hanem fotósként – ez volt ez első rendes megbízásom, ahol komolyra fordult.”
A képeiben is a valódiságot és az őszinteséget keresve Mine a versenyzésben felbukkanó érzelmek átadását tekinti feladatának. „Szeretném megragadni a versenyző érzéseit, és átadni a nézőnek.”
Milyen dolgokat keres? Hogyan teszi annyira dinamikussá a képet, hogy érzelmi hatást váltson ki a nézőből? „A legelső dolgok egyike, amit szeretek, az a tiszta háttér. Nem akarok zavaró dolgokat, és ez nem csupán esztétikai kérdés. A fényképpel a versenyző gondolatait kívánom megmutatni – a teljes összpontosítást. Ennek javarésze a pozicionáláson múlik, és persze a megfelelő objektív használatából, én például gyakran az FE 70-200mm f/2.8 G Mastert használom” – fejtette ki.
„Ha a témád különleges, mondjuk egy feléd száguldó síelő, komoly teljesítmény a megörökítése. Ebben jelent óriási segítséget a Sony α9. Néha a „Nagy látószögű AF-terület” beállítást használom, például nagyon közeli témánál, de a fókuszterület általában „Rugalmas spot M”, így a képen belül igény szerint mozoghatok vele, a folyamatos AF pedig megtalálja és fókuszban tartja a témát.”
„A keresett érzelmi hatás érdekében az energiát keresem – a versenyző mozgásának azt a mozzanatát, amitől eláll a lélegzet –, így az α9 gép 20 képkocka/mp-es sorozatfelvétel módja rendkívül hasznos. Versenyen nem kérhetem arra a résztvevőt, hogy ismételjen, de a 20 képkocka/mp azt jelenti, hogy megtalálom a kulcspillanatot az utómunka során. Azt a bizonyos lúdbőrözőset. Ez nagyszerű, és óriási könnyebbség. Persze nem elég össze-vissza fotózgatni így, de lehetőséget teremt a kiváló képekhez.”
Mine sokszor a verseny adott szakasza helyett az esemény előtt talál rá a tökéletes fotóra: „Nem tudok betelni ezekkel a pillanatokkal, annyira átérzem őket. Csak képzeljék el! Egész életében azért edzett, ami hamarosan kezdődik – ez lehet egy mindössze 20 másodperces futam. Így aztán közvetlenül előtte a helyzeti energia maximális. Bármi történhet, én pedig imádom ezt a pillanatot a rengeteg lehetőség miatt. Előfordulhat, hogy valamilyen nagyszerű teljesítmény előtt készül el a fénykép. Ezt összevethetjük a szokásos felvételekkel, amelyeken az érmesek mosolyognak – eleget láttam azokból. Ez rendben van másoknak, de engem jobban érdekel az az igazság, hogy mit csináltak közvetlenül előtte.”
Az általa fotózott versenyzőkből merített ihlet központi eleme Mine munkásságának, így a felvételei sok szempontból tiszteletadásnak tekinthetők a sportolók felé. A versenyzés – az összpontosítás – az, amelyből erőt merít a fotózáshoz, ahogyan korábban sportolóként is tette. „Tudom, mennyi energia és munka odakerülni, ezért ők számomra mind hősök pusztán azért, mert ott vannak. Én is megpróbáltam, és nem sikerült. 1000-szer jobbak, mint én voltam, és ez alázatra tanít. Így ha elfáradok vagy fásulttá válok, ők motiválnak – úgy gondolom, jár nekik a róluk készült nagyszerű felvétel. Mindig azt szeretném, ha jól mutatnának, így az utómunkáknál sem választok kudarcot megörökítő felvételt. Szeretném, ha hősnek látszanának.”
„A fény, az energia és az érzelem nyomában – tökéletesen időzített felvételeken.”
