A Norvégia távoli sarkában élő fotós, Floris Smeets személyiségének része a természet szeretete. „A szüleim biológusok. A nagyszüleim biológusok voltak. A testvérem biológus. A természet iránti rajongásom mélyen gyökerezik bennem” – mondta el Floris. Az első szerelme mindig is a természet volt, a fotózás pedig lehetőséget biztosít számára, hogy a szabadban látott fajokat megörökítse.
„Ahol élek, bizonyos fajokat könnyű fellelni, és ezek mindegyike adott évszakban jól látható. Ősszel a pézsmatulkokat és a rénszarvasokat fotózom, amikor a színek egyszerűen hihetetlenek. Télen a fehér, havas tájat üres vászonként használom a pézsmatulkok fotózásakor, tavasszal pedig felbukkan a nyírfajd. A nyári hónapok teljes egészében a szakállas bagolyról szólnak, amelyek az otthonom melletti erdőkben költenek.”
Azzal, hogy minden szezont egyetlen fajnak szentel, Floris megteremti a lehetőségét annak, hogy megismerje az egyes bagolypárokat. Hihetetlen képeinek rögzítéséhez ugyanannyira kell a helyszínismerete, mint a fotózási tudása; Sony α9 fényképezőgépeivel együtt el kell jutnia a megfelelő helyre.
„Ellátogatok a vadászhelyeikre” – magyarázta. „Ezek régi erdőirtások, számos kidőlt fával. Ezután igyekszem olyan párt keresni, amelyet nem zavar a fotózásom. A bagoly rejtőszínezete gyönyörű, de pont emiatt nehéz is észrevenni. Az egyik percben üldögélsz, keresed a baglyokat hiába, majd egyszer csak látod, ahogy a bagoly elfordítja a fejét, és rádöbbensz, hogy végig ott ült. Szóval sok megfigyelést kell végeznem.” Floris folytatta: „10-20 párra is rábukkanok, mire olyat találok, amellyel tudok dolgozni. Utána pedig csak ahhoz a bagolypárhoz járok vissza a szezon végéig, hogy a lehető legtöbb felvételt tudjam készíteni.”
Floris egy Sony α9 géppel utazik, amelyhez az FE 400 mm f/2.8 G Master objektívet használja. Egy második α9 és FE 100-400 mm f/4.5-5.6 G Master objektív tölti be a másodlagos fényképezőgép szerepét azokban az esetekben, amikor szüksége van a zoomobjektívek rugalmasságára.
„DSLR-gépet használtam közel 20 éven át, mielőtt az α9-re váltottam. Miután néhány hétig használtam a Sony α9 gépet, tudtam, hogy soha többé nem térek vissza a DSLR-gépek használatára.”
Ökológiai ismeretei miatt Floris számára kiemelten fontos, hogy tiszteletben tartsa az állatokat. „Soha nem használok csalit” – fejtette ki. „Minden egyes felvételen a szakállas bagoly természetes viselkedése szerepel.”
A hihetetlen felvételek FE 400 mm f/2.8 G Master objektívvel történő elkészítéséhez közel kell mennie, amihez ismernie kell a bagoly élőhelyét: „Általában fix ülőhelyeik vannak, azokon üldögélnek. Ülőhelyről ülőhelyre szállnak, és gyakran tesznek meg köröket a vadászterületük fölött, így sokszor ki lehet találni, hova tartanak. Elhelyezkedek, és megvárom, amíg a bagoly odajön. Soha nem juthatsz ilyen közel, ha csak odasétálsz.”
Amint Floris közel kerül, a Sony α9 sebessége lép előtérbe. Az autofókusz és az elsötétülés nélküli, 20 képkocka/mp fotózási sebesség lehetővé teszi Floris számára, hogy hihetetlen felvételeket készítsen szakállas baglyokról röptükben, függetlenül attól, hogy milyen dolgok takarásában suhannak.
„Ha DSLR-géppel fotózok repülő madarat, azt mindig a kép közepéhez közel kell tartani, hogy az autofókusz működjön. A Sony α9 gép 693 AF-pontja szinte teljesen lefedi az érzékelő területét, az AF-területet pedig „Expandable Spot” (Bővíthető spot) értékre állíthatom témakövető fókusszal, így biztos lehetek abban, hogy az AF a madár hirtelen mozgásait is követi” – mondta el Floris. „Ez a képesség kiegészül azzal, hogy a fókusz nem veszik el akkor sem, ha az állat rövid időre takarásba kerül – ezért lehetnek ilyenek a képeim, és ezért szeretek a Sony Alpha felszerelésemmel dolgozni.”
„A természet állandó változása teszi olyan vonzóvá a természetfotózást. Minden nap ellátogathatsz ugyanarra a helyszínre, és minden egyes alkalommal más és más képekkel térsz vissza.”