„A fotózás egy kommunikációs sport” – mondta Steffen Böttcher a portré- és divatfotós munkájával kapcsolatban. „Ez szerencse, mert szeretek kommunikálni.” És valóban, bármilyen stílusú portré készítésénél egy dolog kötelező: a képnek valami tartalmasat kell elmondania a témáról. Ha személytelen, akkor az nem igazi portré.
Steffen portréi sokat elárulnak a személyiségről, és elmondása szerint – több más technika mellett – ebben szerepe van a helyszín vizuális történetmesélésének is.
„Nagyon fontos a megfelelő környezet a jó portréhoz; a környezet olyasmi, ami sokat elmondhat az emberről. Róluk, a munkájukról, a hozzáállásukról… Nem szeretnék személytelen képet. Nincs bajom az egyszerű arcképekkel, modernek és hasznosak, de a képeimen a környezet segítségével történetet szeretnék mesélni; politikus a könyvtárban, séf a konyhában… amitől működnek.”
Hozzátette, hogy a helyszín átgondolt használata megkönnyíti az alany számára, hogy önmaga legyen. „Olyan ez, mint a filmet forgató színész, vagy a fellépő zenész esetében: a színész díszletet vagy helyszínt szeretne a semmitmondó zöld vászon helyett, az énekesek pedig színpadot és közönséget. A természetes közegéből kiemelt állat sem viselkedik természetesen. Ugyanígy van ez az emberekkel.”
Steffen 12 évig dolgozott grafikus dizájnerként, mielőtt a fotózásra váltott volna, és ez egyértelműen nagyszerű alapozást jelentett a vizuális nyelvezet terén – hogy a képek miként közvetítenek gondolatokat. Ő a grafikus dizájnerként eltöltött évekre vezeti vissza az alapok (pl. a jó kompozíció, a komplementer színek és a szerkezetteremtés) ismeretét. Ezen képességek birtokában egyszerű áttérni a fotózásra, ugyanis nem a nulláról indul a menet. Egyszerűen kreatív akartam lenni – ez a legfontosabb késztetés, és ezt nem érdemes béklyóba kötni technikai dolgokkal.”
Úgy érzi, túl sok fotós közelíti meg a fényképezést a technika oldaláról, a beállításokkal és a felszereléssel bűvészkedve. Elmondása szerint számára mindez nem elsődleges:
„Számomra a fotózás olyan, mint a képet festeni. Nem a fényképezőgépről szól. A fényekről, a kompozíció elemeiről és a színekről... Sokkal több ez, mint technikai gyakorlat. Éppen ezért fontos a fényképet fejben elkészíteni már azelőtt, hogy hozzáérnénk a fényképezőgéphez.”
Ebben segíti a Sony α9 dönthető kijelzője is. „Több okból is szeretem a kijelzőn megkomponálni a képet” – fejtette ki. „A képkeresőben végzett komponáláskor elfelejtkezhetünk dolgokról, mert jobban hasonlít a mindennapokra.” A tekintet a témára fókuszál, és nem a kompozíció egészére? „Igen, mert a kijelző használata esetén, a kompozíció megtekintésekor sokkal inkább az előhívott fénykép, a kész alkotás látszik. Nagyobb a távolság, könnyebb objektívnek lenni.”
Kommunikáció... Steffen számára nagyszerű lehetőség a fényképezőgép LCD-kijelzőjén történő képkomponálásban, hogy könnyebben alakít ki kapcsolatot a témával, ha nem „bújik” a szeméhez emelt gép mögé. „Fényképészként valódi segítség, ha kibújhatok a maszk mögül. Sokkal intimebb és jobb a téma szempontjából. Az emberek reakciója nagyon különböző, és azonnal látható. Ezután sokkal könnyebben összpontosíthatok a témára, és jobban kommunikálhatunk – különösen, hogy tudom, az α9 gép AF-funkciójában és expozíciójában maximálisan megbízhatok. Nem kell foglalkoznom a technikával, csak a kompozícióval és a kommunikációval.”
Valójában a beszélgetés igen fontos eleme Steffen portréinak. „Mivel a gép nem takarja az arcomat, beszélgethetek az alanyokkal; feloldódhatnak. Ők nem csinálják ezt nap mint nap, megerősítésre van szükségük. Elég sokat beszélek, hogy ne akarjanak szerepelni – csak legyenek önmaguk. Aztán az én dolgom, hogy megörökítsem ezeket az apró pillanatokat.”
Szerinte a legtöbb portréfotós beszél az alanyokkal, de annak a módja a legfontosabb – a beszélgetés önmagában nem elég.
„Sokan megjelennek, és utasításokat adnak, amitől az emberek csak feszültebbé válnak. Nem szeretném, ha azon gondolkodnának, hogy jó helyre néznek-e, vagy az álluk iránya megfelelő-e. Azt szeretném, ha kilépnének önmagukból, ha elillanna a tudatosság.”
Némelyik általa használt módszer arra szolgál, hogy történeteket hozzon elő, illetve azok eladásmódján alakítson az elérni kívánt érzésektől függően. „Néhány fotós annyit mond, hogy »gondoljon valami szépre«, és várja a hatást. Ez nem így működik – ennél okosabbnak, empatikusabbnak kell lenni. A hősies megjelenéshez hőstörténet szükséges, a barátságos külsőhöz bensőséges történet dukál, például saját nagyszerű nyaralásomról.”
Legfontosabb tippje: „Beszélgetéssel vond ki őket a pillanatból. Ez olyasmi, mint balettet rendezni, de itt a tudatalattival dolgozunk; ők figyelnek és reagálnak. Így működik legjobban a kommunikáció.”
„Az élet az IGEN-ről szól!”
