A fizikus mesterképzés szakon szerzett diplomájától függetlenül Stefanie Liebermann számára az asztrofotók készítése továbbra is egyfajta varázslattal ér fel. „Olyan, mint amikor a karácsonyi ajándékokat bontogatod – nem tudod pontosan, hogy mit fogsz kapni, így mindig vegyül bele egy kis izgalom” – mondja a fotós.

A hosszú, gyakran percekig tartó expozíciók esetén sosem lehet teljes bizonyossággal tudni, hogyan fog kinézni a végső fotó: Stefanie számára ez a kiszámíthatatlanság egy olyan teret hoz létre, ahol a fizika törvényei és a művészi kifejezésmód találkoznak. „Mindig izgatott vagyok, és ezért is szeretem beutazni a világot, hogy szuper helyekre jussak el a Sony felszerelésemmel.”

Stefanie számos különböző Sony fényképezőgépet használ attól függően, hogy mit is szeretne éppen megörökíteni. „Van egy Alpha 7 R III gépem, amelyet átalakítottam, hogy érzékenyebb legyen az infravörös fényre, így felfedi a H-alfa ködöt és az infravörös spektrum összes láthatóbb részletét. Emellett pedig egy Alpha 7 IV és egy Alpha 7R V fényképezőgépet is használok.” Ne feledkezzünk meg az FE 24mm f/1.4 GM objektívről sem, amely Stefanie kedvence, ha az éjjeli égbolt fotózásáról van szó: „Ez egy aprócska objektív – annyira kicsi és könnyű, hogy mindig mindenhová magammal vihetem” – mondja a fotós. Stefanie különböző módokon használja ezt az objektívet: „Fotózhatok f/1.4 értékkel, amely tökéletes rövid expozíciós időt biztosít például a workshopok megörökítéséhez. Ha azonban egy csillagkövetővel fotózok, az objektívet akár f/2.8 értékre is állíthatom, és alacsonyabb érzékenységet alkalmazhatok. Ez elképesztő képminőséget garantál, amelynek köszönhetően a csillagok tűélesen, vignettálás és kóma nélkül jelennek meg.”

A csillagkövető egy olyan készülék, amely a Föld forgásával járó mozgást ellensúlyozza, így egy hosszú expozíció során az égen ragyogó csillagok pontok maradnak ahelyett, hogy fénycsíkokként köszönnének vissza a felvételen. „A csillagkövető lehetővé teszi, hogy f/1.4 értékről f/2.8 értékre váltsak, a felvételek pedig mindig szebbre sikerülnek, mint ha egy f/2.8-as maximális blendével rendelkező objektívet használnék. Egyszerűen odavagyok a fotók minőségéért.”

Stefanie képein elsősorban a felvételkészítés helyszíneként szolgáló táj emelkedik ki. A táj kontextussal és léptékkel ruházza fel a felvételt, míg a fő téma továbbra is az éjjeli égbolt marad. „A fotózások során néha kikapcsolom a csillagkövetőt, majd kipróbálok egy másik expozíciót alacsony ISO értékkel és hosszú expozíciós idővel. Ilyenkor a csillagok ugyan elmosódnak, de maga a táj szép látványt nyújt ezzel az expozícióval. A csillagkövetővel készült képen pont fordított a helyzet: a csillagok élesek, de a táj elmosódik a forgás miatt. Én viszont egyetlen képben egyesíthetem az előtérről és az égboltról készült képeket. Ha dinamikus előtérrel dolgozom, akkor néha megvárom a kék órát, mivel ekkor rövidebb expozíciós idővel fotózhatok, és lenyűgöző eredményt kaphatok.”

Az ehhez hasonló tájképeken a Tejút a fő téma, a 24 mm-es gyújtótávolság pedig tökéletes arra, hogy a lehető legtöbbet örökítsük meg a galaxisból. Stefanie többféleképpen használja a gyújtótávolságot. „Imádom ezeket a lehetőségeket: használhatom f/1.4 értékkel, hogy készítsek egy gyors éjjeli felvételt 10–15 másodperces expozíciós idővel. Ez egyben azt is jelenti, hogy egy panoráma állványfej használatával olyan felvételeket készíthetek, amelyeket összefűzve egy szuperszéles látószöget hozhatok létre. Vagy csökkenthetem az értéket f/2.8-ra, és a csillagkövető segítségével egy tökéletesen tiszta és éles éjszakai égboltot örökíthetek meg. Tehát két különböző lehetőséget kínál.”

Stefanie a Salar de Uyuni sómezőn készült képénél is a panoráma-összefűzés technikáját alkalmazta: több felvételt is készített a 24 mm-es objektívvel és az f/1.4 értékre állított blendével, és ezáltal egy elképesztő jelenetet sikerült megörökítenie. „Ennél a felvételnél fotós idegenvezető voltam, és szerettem volna lefényképezni a csoportot és a járművünket. Elővettem a panorámafejet, és megkértem mindenkit, hogy egy percig maradjanak mozdulatlanok, amíg elkészítem a felvételeket. Az ilyen típusú képek inkább a történetmesélésről és az adott pillanatról szólnak.”

Egy másik, a namíbiai Garub településen készült felvétel tökéletesen szemlélteti a másik technikát. Ennél a felvételnél Stefanie egy csillagkövetőt és egy 24 mm-es objektívet használt hosszú expozícióval, hogy megörökíthesse a csillagok és a bolygók lélegzetelállító látványát. Majd egy második, sokkal rövidebb felvétel is készült, amely a sivatagi előtérben álló elhagyatott épületet és fát örökíti meg. Végül pedig Stefanie egyesítette a két képet, és megalkotta ezt a bámulatos végeredményt.

Van valami, amit bár a fényképezőgép lát, szabad szemmel nem mindig látható, ez pedig nem más, mint a világűr színe. „Szeretek harmonikus látványt teremteni azzal, hogy az égbolt színárnyalatait egyeztetem az előtér valamelyik objektumával. A Tejút esetében például a fehéregyensúlyt 3900 K-ről egy kékebb 3700 K értékre állíthatom, hogy egyezzen valamivel az előtérben, mondjuk egy épület kék tetejével vagy hasonlóval. Úgy vélem, hogy művészi megközelítést kell alkalmaznunk, és tisztelnünk kell minden egyes fényképet.”