„Amikor csak alkalmam van fényképet készíteni, mindig megpróbálok valami különlegeset csinálni” – mondja Philip Platzer. „Nem számít, hogy megbíztak-e a munkával, vagy csak megláttam valami érdekeset az utcán. Lehet, hogy huszan fotózzák ugyanazt a jelenetet, de ha hajlandó vagy okosabban dolgozni, létrehozhatsz valami egyedit.” Philip a szokásos művészetét, tudását és leleményességét alkalmazta a németországi Spreewaldban ennél a tűztáncosnál is. „Az utazások során mindig adódnak ilyen alkalmak” – folytatja. „A fényképészen múlik, hogy kihasználja-e ezeket. Itt azonban elég sok nehézség merült fel” – ismeri el. „A jelenet sötét volt, de a tűz fényes, ami sok kontrasztot eredményezett, de tudtam, hogy ha jól választom meg az expozíciót, akkor számíthatok arra, hogy a Sony Alpha 1 II dinamikatartománya megbirkózik ezzel, így később feltárhatom az árnyékokat és lehúzhatom a csúcsfényeket. Ezért széles, f/1,4 blendével fotóztam, ami azt jelentette, hogy az ISO értékét 100-on tarthattam, hogy a nyers szerkesztéskor a lehető legjobb legyen a minőség.”
„Manuális módban beállítottam egy lassú, 1/13 másodperces zársebességet, hogy kicsit megőrizzem a lángok mozgását” – folytatja Philip. „Ez nagyon lassú a kézből fotózáshoz, de a kameraváz Steady Shot képstabilizálása ilyen sebesség mellett is éles képeket biztosít.” A beépített képstabilizálás azonban nem tudja kezelni a téma mozgását, ezért Philip következő problémája az volt, hogy a táncost egy mozdulatlan pillanatban kapja el. „Szerencsére az Alpha 1 II rendelkezik ezzel a nagyszerű sorozatfelvételi üzemmóddal” – magyarázza. „Így 10, 20, 30 képet tudtam készíteni azokban a pillanatokban, amikor jó pózban volt. Később kiválasztottam a legélesebbet.” A póz fontos volt, mert a tűz folyamatosan változó megvilágítást adott” – folytatja Philip. „Rengeteg felvételt készítettem, de megérte. Az Alpha 1 II szemfelismerő autofókusza végig rögzítve volt, még akkor is, ha árnyékok táncoltak az arcán.” Philip nagy gondot fordított a kompozícióra is. „Nem akarod, hogy egy kaotikus háttér elvonja a figyelmet a témáról” – mondja. „Ezért ismét csak egy kis plusz energiát fektettem abba, hogy alacsonyan keretezzek, amivel elrejthettem a háttér egy részét a fal mögött. Ez a szög kiemelte az utcakövek textúráját is, és drámaibbá tette a pózt.” „Az FE 35mm f/1.4 GM kiváló objektív gyenge megvilágítás esetén – mondja tovább Philip –, tulajdonképpen mindenhez kiváló objektív! Használom utcai fotózáshoz, arcképhez, mozgáshoz, dokumentarista képekhez…, de mivel nagy a látószöge, közel kell menned, hogy kitöltsd a keretet. Ez itt azt jelentette, hogy pár lépéssel a nézők elé kellett állnom. Mindig javaslom ezt a közeledést, még ha forgó lángok felé is kell lépni, mert a kép sokkal dinamikusabb lesz!” „Egy ilyen felvételnél – fejezi be Philip –, egy kicsit mindig a szerencsére számítasz. Sikerült-e elkapni a megfelelő pillanatot elég élesen? Jól van-e megvilágítva az arca? De a megfelelő eszközök megkönnyítik a dolgot, és az Alpha 1 II rendesen odapörköl.”
"The best things happen outside of your comfort zone!"