Az eredeti 85 mm-es GM objektív abszolút a kedvenceim közé tartozott már a munkám kezdetétől fogva. Mindig is két fényképezőgéppel és két különböző gyújtótávolsággal dolgoztam, de a leggyakrabban 85 mm-en dolgozom. Legtöbbször akkor használom, miközben az ara készülődik, illetve a sok részletet bemutató képekhez, a páros képekhez, és a ceremónia során a vendégek fényképezéséhez. Ez utóbbi esetben remek megoldást jelent, mivel feltűnésmentesen fotózhatom a vendégeket, olyan pillanatokban, amikor nem is gondolnak arra, hogy fényképezik őket. Véleményem szerint így őszinte és valósághű pillanatokat örökíthetek meg az ifjú pár szeretteiről.
Izgatottan fogadtam a hírt, hogy én próbálhatom ki az FE 85mm f/1.4 GM II objektív új, második generációját. Már a kicsomagolás pillanatában feltűnt, milyen könnyű ez az objektív az elődjéhez képest. Mivel akár 10-12 órán át is nálam van két váz- és objektívpáros, ez rendkívül megterhelő a vállam és a hátam számára, úgyhogy minden grammnyi súlycsökkenésnek örülök! Emellett az objektív kisebb is az elődjénél, így még könnyebben kezelhető, jobban kézre áll, és jobb egyensúlyt biztosít a fényképezőgéppel.
Ahogy a Sony G Master objektívjeitől az elvárható, rendkívül éles képek készíthetők vele, emellett egy újítás azonnal szemet szúrt: az objektívre került egy második fókuszrögzítő gomb. Az új objektívet egyaránt kipróbáltam az Alpha 7R V fényképezőgépemmel a stúdióban, illetve az Alpha 9 III fényképezőgépemmel az egyik esküvői párommal dolgozva. Különösen szeretem a mozgás közben, észrevétlen elkapott képeket; ilyenkor gyakran kell két beállított kép között fényképeznem, elcsípve a pillanatot, amíg a menyasszonyok szoknyája megperdül, vagy ahogy a fény egy pillanatra átsejlik a ruhájukon.
Számomra a 85mm f/1.4 GM II és az Alpha 9 III tökéletes kombinációnak bizonyult, minden elkészült kép gyönyörű lett! Az Alpha 9 III ténylegesen képes 120 fénykép elkészítésére másodpercenként, ezt élesben is kipróbáltam. A munkámhoz másodpercenként 20-30 fénykép elég a tökéletes képek megörökítéséhez, ha több képet készítenék, az utófeldolgozás során nem lenne elég időm átválogatni a képeket. Minden apró különbség fontos, legyen szó akár az elkapott arckifejezésről, a mozgásban megörökített ruha vagy a témáim hajának állásáról, a fényelési körülményekről vagy a pózról. Remek érzés, hogy elég kép közül válogathatok, és hogy a technológia pontosságának és megbízhatóságának köszönhetően sokkal inkább a témáimra koncentrálhatok. Ez a kombináció elengedhetetlenné vált a munkámhoz.
Ami azonnal feltűnt, hogy az eredeti objektívhez mérten mennyivel gyorsabb lett az autofókusz. A sebessége kiemelkedő, így még jobban kezemben tarthatom, milyen lesz a végeredmény, így nagyobb kreatív szabadságot élvezhetek. Az erre a technológiára támaszkodó sorozatfelvételek különösen fontosak a különleges, meg nem ismételhető pillanatok során, például amikor a gyűrűt egymás ujjára helyezik, vagy amikor a pár elhagyja a termet a ceremónia után.
Hatalmas rajtam a felelősség, hogy megörökítsem ezeket a pillanatokat. A terem elhagyása csak pár másodpercig tart, és az apró részletekre is ügyelnem kell. Általában gyorsan, hátrafelé sétálok a pár előtt, észben tartva, hogy nem látom, hogy mögöttem van-e például egy padka vagy az autóút. Ilyenkor a párra koncentrálok, kommunikálok velük és a vendégekkel, stabilan tartom a kamerát, és persze ügyelek a témám beállítására is.
Hatalmas könnyebbséget jelent, hogy a szem AF-re támaszkodva az ilyenkor készült sorozatfelvételek remekül sikerülhetnek. Az esküvői fotózás világában a történetmesélés és a megismételhetetlen pillanatok megörökítése kulcsfontosságú. Ez az objektív megkönnyíti a munkámat. Hihetetlen érzés, amikor a fotózási alkalmak után az utófeldolgozás során azt látom, hogy egyetlen kép sem lett elmosódott. Ezt nevezem innovációnak!
Egy kis technológiai megjegyzés: a naplemente során készült képeken észrevettem, hogy a bokeh-körök környékére általában jellemző színhibák ezzel az objektívvel nem jelentek meg, így az elkészült képek egységes és lágy hatást keltenek, és nem tűnnek elmosódottnak az elkészült képek. Ez tökéletes a hozzám hasonló maximalisták számára.
A Sony Alpha 7R V vázzal való portréfényképezési alkalmak is izgalmasak voltak, lenyűgözött a lágy bokeh és a témáim élessége, akár még a szempilláik szintjén is. A szerkesztés során még táncoltam is örömömben, amikor láttam, hogy a képek fókusza milyen tökéletes lett!
Azonban ezeket a pillanatokat idáig meg kellett tartanom magamnak, miközben szívem szerint felhívtam volna az összes fotós barátomat, hogy lelkendezzek nekik róla – de egy eszköz kiadás előtti tesztelése ezzel jár, úgyhogy titokban tartottam az örömömet..
A Sony G Master objektívjei mindig a kedvenceim közé tartoztak, így örömmel tapasztaltam, hogy a G Master család legújabb tagja is remek eszköz lesz majd a munkámhoz.”