„Számomra a divatfotók meglehetősen érdektelenek tudnak lenni, ha csak a ruhákról szólnak” – árulta el Sandra Åberg. „Én történetet szeretnék elmesélni, amely megszólítja és megérinti a nézőt. Egy jó fotónak – legyen az akár divatfotó – az a dolga, hogy érzéseket ébresszen” – fejtette ki.
A divat-, portré- és esküvőfotózásra specializálódott Sandra 15 éve ezen a területen dolgozik, amelynek Milánóba költözését követően lett a rabja, ahol „inspiráltak és lenyűgöztek az emberek és az iparág – ez egy sajátos univerzum, amelyben mindenki megteremt valamit.” Egyéni, csak rá jellemző stílusa könnyed, légies és romantikus, és áthatják az érzelmi kötelékek és a megkapó történetmesélő témák; ez pedig olyasmi, aminek formálásában – elmondása szerint – Alpha fényképezőgépe is segítette.
„Az a célom, hogy olyasmit adjak az embereknek, amibe beleszerethetnek” – folytatta. „Ez annak az érzésnek a megteremtéséről szól, amely a fotózott ruhák viselésekor ébredne – a ragyogás vagy a szabadság érzése. Szeretnék megmutatni egy univerzumot, amelyhez tartozni szeretnének. Ennek nagy része a modellekkel és stylistokkal való munka, de szeretek a természetben is fotózni, mert magával hozza az általam keresett valóságosságot, valamint a szabadság és az érzelmek élményét.”
Tehát ha érzelem kell az érdekes képekhez, hogyan lehet ezt elérni? Sandra szerint ez a kiforrott vizuális ötleteken és a jó kommunikáción múlik. „Az egyik dolog, amit nagyon szeretek a divat világában, hogy mindent belefoglalhatok a képbe, amit csak akarok, és pontosan olyannak teremthetem meg ezt az univerzumot, amilyennek akarom” – fejtette ki. „Ha pedig nőket fotózol, gyönyörű dolgokat hozhatsz létre a formákkal és a pózokkal, valamint az ezekbe a ruhákba öltöztetett alakokkal. Emellett megszabhatod a kifejezéseket és a hangulatot is – lehet lágy és álomszerű, de akár kemény és erőteljes is. Mindez együtt adja ki a történetet.”
A modellekkel végzett munka első mozzanataként „ezekkel a rusnya pálcikaember-rajzokkal kezdek, amelyek miatt egész életemben kinevettek! De erről a kiindulási alapról el tudom kezdeni kifejteni, hogy milyen érzéseket képzelek ehhez a lányhoz, és mit szeretnék ennek bemutatásához. Ez a modell saját képességeinek alkalmazását is jelenti, ezért olyasmit tudsz elérni, ami számára megfelelő. Egyesek nagyon jól tudnak nevetni és fesztelennek mutatkozni, mások szeszélyesek és érzelmesek – mindez a történet részévé tud válni.”
A kölcsönhatás a kulcs, és ez olyasmi, amiben az α7R III óriási segítség Sandra szerint. „Az én munkamódszeremnél a fotózás egyszerűsége létfontosságú” – magyarázta. „Ugyanis ha egy modellel vagyok, nem szeretnék semmiféle figyelemelterelést – ott akarok lenni vele a pillanatban, életre kelteni a történetet. Korábban sokkal több időt töltöttem a fényképezőgépre figyelve, de az α7R III gép elektronikus képkeresője és a hasonló funkciók segítségével sokkal könnyebb a témával játszani ahelyett, hogy a beállításokkal babrálnék.”
Sandra gyors objektívvel, például a T* FE 55 mm f/1.8 ZA modellel fotózva teremti meg a védjegyévé vált lágy, fényes látványvilágot. Emellett a Sony-féle Szem AF üzemmód, valamint az α7R IV új, valós idejű követési funkciója szintén elválaszthatatlan fotózási stílusától. „A tökéletes fókusz is olyasmi, ami miatt nem kell aggódni” – magyarázta. „Például a Vogue-nak vagy más divatmagazinnak készített fotóknál dühítő tud lenni, ha megvan a tökéletes látvány, de a ránagyításkor kiderül, hogy nem éles! A Szem AF viszont olyan pontos, hogy nem kell aggódni. Elég rögzíteni a fókuszt, és indulhat a fotózás, így használhatok nagy blendét, mégis nyugodt lehetek, így nagyobb terem van játszani.”
Hozzátette, hogy a kimagasló dinamikatartomány és ISO-érzékenység szintén hozzájárul a képek szépségéhez, így hallgathat az ösztöneire, és fotózhat túlvilágításos, háttérfényes témákat is, amennyit csak lehet. „Az érzékelő részletmegőrzési képességét kihasználva, valójában sokkal kevésbé kell törődnöm az árnyékban elvesző dolgokkal” – magyarázta. „Ez amolyan új fotózási mód számomra. És mivel nagyon, tényleg nagyon kevés eszközt használok a fotózáshoz, ez sokat segít szerkesztéskor. Természetesen használok reflektorokat, és néha derítőfényt, de az egyszerűségben hiszek, nem igazán kedvelem a bonyolult beállításokat.”
„Ezek az új technológiák képesek egybeforrni a fotósok ösztöneivel” – tette hozzá Sandra. „Kitolják a kreativitásunk határait. Soha nem érdekeltek igazán a fényképezőgép beállításainak mélységei. A felvételkészítés érdekel. A téma érdekel a fényképezőgép túloldalán, valamint az, hogy rávegyem magam új dolgok létrehozására. Így aztán számomra az α7R III egyszerűen tökéletes.”
„Ha valami egyszerre tölt el izgalommal és félelemmel, azt valószínűleg érdemes megtenned!”