A szélsőségek meghódítása

Amikor Andrea Frazzettaval beszélünk, lesüt róla az a tudat, amire minden fotós vágyik – tudja, hogy a legutóbbi megbízásán is csúcsteljesítményt nyújtott.

A szóban forgó képen egy bányász látható munka közben az indonéziai Ijen vulkánnál. A gyülekező sötétségből és a kénes füstből előtűnő, a fejlámpája fényére ráutalt bányászról készült kép Andrea egyik legerőteljesebb alkotása. „Nagyon szerettem volna a füstben megörökíteni a bányászokat, – mondja – mert ezek az emberek szó szerint és metaforikusan is eltűnnek; a fejlődés már úton van, és ha a munka megszűnik, az emberek is elmennek. Ez egy nehéz életvitel és a feltételek is mostohák, de ez az ő örökségük, az ő történetük. Szerettem volna a kultúrájuk tovatűnésének a szimbolikáját megragadni, és ez volt az a pillanat. Tudtam, hogy ez lesz a kép; a történetem középpontja. És amikor megvan az a kép, az nagyszerű érzés!”

Menjünk egy kicsit vissza. Miért is van Andrea itt? A „Kénút” nevű fényképes történetét a National Geographic Traveller magazin rendelte meg, és a „Határokon túl” projekt egyik részét képezi.

A „Határokon túl” egy, a New York Times által megrendelt megbízással kezdődött, amely során a hatalmas etiópiai Danakil-mélyföld került terítékre; egy olyan hely, ahol folyamatosan mozgásban vannak a tektonikai lemezek, így rendkívül vékony, csupán 5 km vastag kéreg borítja a föld tüzes gyomrát; egy hatalmas sós sivatag, pszichedelikus színekben pompázó tavakkal, aktív vulkánokkal és halálos 50 °C-os hőség.

Ilyen szélsőséges körülmények között létfontosságú, hogy Andrea a megfelelő felszereléssel tudjon dolgozni. A Kénúthoz kapcsolódó megbízásán α7R II és α7S II vázakat használta, így örömteli volt a munka a felszerelés által biztosított képminőségnek és könnyű kialakításnak köszönhetően. Andrea projektje nem csak a földben rejlő fizikai elemekről szólt, hanem az ott élő és dolgozó emberekről is. „Nekem, mint fotóriporternek – mondja – a környezeti témák az igazán fontosak, és a lényeg, hogy szembenézzünk velük. Egy valamit meg kell tanulnunk. A bolygó sebesen változik, és ezek az emberek talán taníthatnak nekünk valamit a túlélésről.”

Miután Andrea megkapta a „Kénútra” a megbízást, közel kellett kerülnie a bányászokhoz. Így, mint ahogy azt a legtöbb riportfotós csinálja, első lépésként szereznie kellett egy helyi idegenvezetőt, vagyis egy mindenest. „Bármennyire is légy tapasztalt, – mondja – sosem szabad elfelejtened, hogy végtére is egy turista vagy. Európából pottyansz bele egy teljesen idegen kultúrába, és nagyjából csak két heted van, hogy megalkosd a történeted.” Az, hogy kapcsolatot kell teremteni az alanyokkal, hatással van arra is, hogy milyen felszerelést választ az ember, így Andrea kétfajta nagyítást használt, hogy megteremthesse ezt a köteléket. „A 16-35 mm-es f/2.8-as és a 24-70 mm-es f/2.8-as objektíveket használom, – magyarázza – mert szinte erre a két objektívre épül az egész karrierem! De néha persze használom a 35 mm-es f/2.8-as FE Zeiss Sonnar T* modellt is, mivel elképesztően éles, kicsi és könnyű. Sosem használok hosszú objektíveket, mert a munkám arról szól, hogy közel legyek, és részesévé váljak a történetnek.”

A munka során egy vulkanológus és egy amatőr fotós volt Andrea idegenvezetője, így tökéletesen tudta, mire lesz szüksége, azonban bármennyire is fontos a tervezés, „sosem tudhatod, hogy mi is vár majd rád a terepen.”

A munka velejárója, hogy képesnek kell lenni gyorsan reagálni és mindig nyitottan hozzáállni a nem várt helyzetekhez. „Az első nap fel szerettem volna jutni a vulkán csúcsára – meséli Andrea – de akkor épp esett, így ez lehetetlen volt. Változtattunk a terven, és végül így jártunk jól, mert így el tudtunk tölteni némi időt a bányászfaluban, és tudtunk egy kicsit beszélgetni az emberekkel a saját otthonukban. A második vagy a harmadik éjjel értünk el a bányához, egy bányászt követtünk, aki a vulkánt mászta meg, és a kráterbe tartott.” Nagyon megérte, mert itt készítette el Andrea a legerősebb képeit. „Nagyon fontos volt eltölteni ott egy kis időt, – mondja – mert közelebb így kerülhetsz az emberekhez, és ezáltal pozitívabban viszonyulnak hozzád; ez nem egy forradalmian új megközelítés a riportázs stílusú fotózásban, de hatékony!”

És akkor ott állt Andrea egy aktív vulkán szájában naplementekor, forró füstbe burkolva, a bányászok pedig kénnel megrakott kosarakat hoztak fel a kráter aljában található tó mellől. Nem csak hogy mostohák voltak a körülmények, de mindehhez 9000 láb magasra kellett mászni, hogy aztán újabb 3000 lábat ereszkedjenek a kráterbe. Nem egy ilyen mászásra vágyik az ember egy jól megpakolt fényképezőgép-táskával a hátán, ugye? „Hát egyáltalán nem, – mondja Andrea nevetve – de a két Sony Alpha géppel, amelyet magammal vittem, könnyű dolgom volt.”

Arról kérdeztük, hogyan készíti el képeit sötét és dinamikus környezetben.

És hogy érezted magad, amikor véget ért a fotózás? „Az eredmény lenyűgöző volt – tulajdonképpen kísérleteztem, feszegettem a gép határait, de működött.”