Nem sokkal azt követően, hogy a Time magazin címlapján megjelent Davide Monteleone fotója az egymást viszontlátó anyáról és lányáról, valamint további 28 oldalon szerepeltek a „Beyond Walls” projekt felvételei, egy üzenet érkezett a postaládájába.
„Ez volt az első alkalom, hogy Dél-Amerikából érkező migránsokat megannyi egyénnek láttam, és miután hosszasan néztem a felvételeket, úgy gondolom, jobban értem őket.” – állt az e-mailben. Létezik ennél jobb bizonyíték a fotózás erejére ma? A migráció tulajdonképpen a századunk története, és mi mást tehetnének a fotós újságírók, mint reagálnak erre; nyomozzák és vizsgálják, mi zajlik éppen.
A Time magazin történetének célja világos volt – megmutatni a migrációval kapcsolatos szempontokat, és a mód, amellyel Davide képei elérték ezt, egyszerű volt, de létfontosságú. A módszer: részletgazdag és hatásos portrékat készített, erőteljesen eltérve attól, ahogyan a migránsokat rendszerint bemutatják a médiában.
Davide elmondta, hogy minden egyes alkalommal egyszerű, fehér hátteret alkalmazott, „így kizárva a körülményeket, azaz a figyelem kizárólag az emberre összpontosul. Lebontja a migrációhoz kapcsolódó sztereotípiákat, az általában látott dolgokat: a csüggedést, a sorban állást… az elkeseredett emberek táborát.” Kifejtette, hogy az egyszerű látványelemmel meg lehet változtatni a státuszukat. „Egyénné válnak, valódi emberré, és nehezebbé válik elidegenítő szavakat használni rájuk, amilyen például az „áradat”, a „hullám”, a „tömeg”… felülkerekedhetünk ezen.”
Korábban más fényképezőgépekkel dolgozott, de ehhez a Time-megbízáshoz új eszközre volt szüksége, méghozzá jó okkal.
„Sony α7R III gépet használtam” – magyarázta Davide. „Ez rögtön az elején nagy változást hozott, de hamar értékelni kezdtem az általa nyújtott előnyöket. Logisztikai szempontból a kis méretű, könnyű, professzionális minőségű fényképezőgép használata igazi felüdülés volt, ugyanis a „Beyond Walls” (Falak mögött) projektre mindössze 15 napunk volt. Így, mivel a nagy formátumhoz mindenképpen állvány kell és megvilágítás, sokkal gyorsabban tudtunk dolgozni az α7R III segítségével: elég volt a fehér hátteret vinni, a falra tűzni, és nagyjából ennyi. Ráadásul a fényképezőgép minősége lenyűgöző; tökéletes a nyomtatott sajtóhoz, illetve nagy nyomatok készítéséhez. Nagyon meggyőző.”
Még valami segítette Davide munkáját, mégpedig az α7R III időjárásálló kialakítása: „Éppen a tijuanai határon fotóztam, és nagyon esett az eső, de nem volt időnk megvárni, amíg eláll, mert csak négy napunk volt fényképezni. Hozzá vagyok szokva a régi gépekhez, amelyeknél egyetlen csepp bejutásától is rettegni kell, de az α7R III esetében nincs ilyen félnivaló. Ha nagy formátumban fotóztam volna, szükségem lett volna egy segítőre, aki esernyőt tart fölém! Így viszont csak arra kellett ügyelnem, hogy időnként megtisztogassam az objektívet. Ez sokkal hatékonyabbá teszi a munkát, és ugyanezt éltem meg a sarkvidéki és a sivatagi fotózásokon is.”
„Az α7R III méretű fényképezőgéppel végzett munka egyben kevésbé fenyegető az érzékenyebb lelkű alanyok számára” – mondta el Davide, hozzátéve, hogy a gép gyorsasága szabadságot is adhat a használójának.
„Az automatikus élességállítás olyan gyors, hogy észre sem lehet venni, így létrehozhatom a kompozíciót, beszélgethetek az alannyal, és el is feledkezhetek a fényképezőgépről.” A legtöbb eszközhöz hasonlóan, „ha észrevétlen, az azt jelenti, hogy tökéletesen működik.”
Ami észrevétlen marad Davide képein, az a háttér, de éppen ez az, amitől a portréi a stúdiófotózások mellbevágó egyszerűségét hordozzák. Valójában „minden fény természetes,” – mondta el Davide – „mi csak elhelyezzük a hátteret a nappal szemben, árnyékban, amitől nagyon lággyá válik a fény.” Manuális módban fotózott, minden alkalommal kissé túlexponálva az egységes vászon érdekében, hogy az alanyok jobban kiemelkedjenek a képen.
„Hagyományos dokumentarista fotózással kezdtem, de az információ átadásánál fontosabb számomra az érdeklődés felkeltése. A legjobb történetek nem a képen vannak, hanem körülötte és mögötte. Amit a képen látunk, az csupán egy érzelmi ablak.”
