maaike ronhaar sony alpha 7SII alice cooper a színpadon a közönségre mutat

Minden, ami a zene körül forog

Maaike Ronhaar

Maaike Ronhaarnak mindig szenvedélye volt a zene, és ez a szenvedély gyakran juttatta el őt olyan koncertekre és fesztiválokra, amelyek – ahogy meséli – teljesen megbabonázták. Amiről viszont fogalma sem volt egészen addig, amíg nem kezdett dokumentumfotókat készíteni a zenészekről, az az, hogy mennyi kemény munkát és időt fektetnek ezek a művészek a zenéjükbe. „Ez az elkötelezettség az, amit a képeimmel megpróbálok elkapni” – mondja.

maaike ronhaar sony alpha 7RIII színpadon álló gitáros a szólója közben hátraveti a fejét

© Maaike Ronhaar | Sony α7R III + FE 70-200mm f/2.8 GM OSS | 1/400s @ f/2.8, ISO 3200

Maaike koncertfotózási munkája arra a színfalak mögötti szenvedélyre és intimitásra összpontosít, amely csak akkor tárul a fotós elé, ha elkíséri a zenekart egy turnén. Ha az ember részt vesz egy turnén – mondja lelkesen –, akkor a „csapat részévé válhat” és „tökéletesen bele is olvadhat”, ami jól láthatóan segíti képei egyedi stílusának a kidomborítását.

Az ilyen pillanatok megragadásához a választása mindig az α7R III fényképezőgépre esik, persze a hűséges α7S II kíséretében, amelyet különösen gyenge fényviszonyok melletti, nagy ISO-érzékenységű fotózáshoz még ma is használ, és amely az évek során megbízható társnak bizonyult.

maaike ronhaar sony alpha 7SII courtney marie andrews felhajt egy pohár bort egy koncerten, a színpad mögötti várakozás közben

© Maaike Ronhaar | Sony α7S II + FE 24-70mm f/2.8 GM | 1/125s @ f/2.8, ISO 2500

Az ‘All That Moves Around Music’ (Minden, ami a zene körül forog) Maaike dokumentumfotó-sorozata a reflektorfényben álló művészekről. „A címmel azt akartam kifejezni, hogy itt sokkal többről van szó, mint a színpadon álló művészről, és hogy a zene mögött sokkal több van, mint amiről az emberek tudnak” – magyarázza.

Sokan a színpadon megragadható energiára és adrenalinra összpontosítanak, de Maaikét inkább azok a pillanatok érdeklik, amikor a zenekar nincs a színpadon; „Én mindig az intim pillanatokat próbálom elkapni. Van egy olyan fotóm, amelyen Tyler Bryant a gitárjával a kezében hátradől egy kanapén – a koncertek előtt és után a gitár állandóan a kezében van, és játszik rajta vagy felvételeket készít. A képen látszik, hogy teljesen máshol jár, a saját világában. Nagyon intim pillanat volt, amelyben csak a saját gondolatai léteztek a számára. A számomra pedig egyenesen varázslatos pillanat volt.”

maaike ronhaar sony alpha 7RIII tyler bryant a gitárjával a színpad mögött lazít izlandon

© Maaike Ronhaar | Sony α7R III + FE 35mm f/1.4 ZA | 1/125s @ f/2.2, ISO 1250

Maaike arról beszél, milyen fontos, hogy a fotós beleolvadjon a környezetbe egy zenekari turnén annak érdekében, hogy a zenekarról olyan természetes fotók készülhessenek, amelyeken érzékelhető az intimitás. Hangsúlyozza, hogy nagyon fontos, hogy a fotográfus képes legyen láthatatlannak tűnni. Amint felül a turnébuszra, a zenekar otthonába kerül. „Ilyenkor nem rólam szól a dolog. Sem emberként, sem fotósként.  Csak a zenekarról szól, és nekem meg kell próbálnom beleolvadni a környezetbe.” Jó példa erre egy olyan hangulatidéző képe, amelyet a színfalak mögött készített Dennis Duijnhouwerről, aki nagy koncertje előtt “megállt egy pillanatra a folyosón”.

maaike ronhaar sony alpha 7RIII basszusgitáros guggolva várja, hogy kimehessen a színpadra

© Maaike Ronhaar | Sony α7R III + FE 24-70mm f/2.8 GM | 1/200s @ f/2.8, ISO 5000

Amikor egy rockzenekar színfalak mögött, vagy a turnébuszon zajló életének a jeleneteire gondolunk, mindenkinek általában rengeteg alkohol és átbulizott éjszakák képei ugranak be, de Maaike elmondása szerint a legtöbb együttes esetében a valóság egészen más. A zenészek is emberek, és akár a többi embert, őket sem kíméli a stressz, a kimerültség, és nem kerüli el a betegség sem, de, ahogy mondani szokták, a show nem állhat le.

„Az egyik képem Tyler Bryantről készült egy koncert után. Nagyon beteg volt, influenzás. A koncertre valahogy össze tudta szedni magát, de utána nem maradt benne több tartalék, és szó szerint lerogyott a kanapéra, annyira rosszul volt. Tényleg szeretném megmutatni a dolgok emberi oldalát és azt a kemény munkát, amit ezek a srácok beleraknak a koncertekbe, hogy az előadás varázslatos élmény lehessen mindazoknak, akik eljönnek megnézni.”

maaike ronhaar sony alpha 7SII tyler bryant a színpad mögött egy kanapén összerogyva

© Maaike Ronhaar | Sony α7S II + FE 16-35mm f/4 ZA OSS | 1/125s @ f/4.5, ISO 500

Mint a fotográfia minden más típusa esetében is, az, hogy a fotós jókor, jó helyen legyen, a legjobb dokumentumfotók elkészítésénél is kulcsfontosságú, ami persze azt is jelenti, hogy a fényképész mindenhová magával viszi a gépét. Maaike esetében ez a gép a Sony α7R III, amelyet gyakran szerel fel egy Zeiss 35mm f/1.4 objektívvel. Ez a kombináció könnyű és elég kicsi ahhoz, hogy mindenhová elkísérje, és az olyan funkciók, mint a csendes zár, diszkrét fotózást tesznek lehetővé. Ami a képminőséget illeti, a hatalmas, 42.4 megapixeles felbontás és a széles dinamikatartomány nagy szabadságot biztosít Maaike számára a képek szerkesztésében.

maaike ronhaar sony alpha 7R a strands of oak tagjai összeállítják a dallistájukat a belgiumi pukkelpop fesztivál előtt

© Maaike Ronhaar | Sony α7R + FE 35mm f/1.4 ZA | 1/200s @ f/1.4, ISO 100

Érdekes módon Maaike az α7R III fényképezőgépét fekete-fehér fotózásra állítja be. „Ha egy fekete-fehér képet nézek a képernyőn vagy a képkeresőn, fekete-fehérben emlékszem magukra a koncertekre is, amiken fényképeztem. Vicces, hogy mivel RAW formátumban fényképezek, csak a képek utófeldolgozásakor látom őket először színesben.”

„Néha meglepnek a színek – folytatja –, de mindig fekete-fehérben szerkesztem őket, hacsak a színek nem adnak valami pluszt a fotóhoz.” Maaike számára a fekete-fehér jobban kifejezi ezt, mint a színek. Amikor az ember színesben készít egy fotót, a színek kiegészítik a képet – magyarázza. Amikor viszont fekete-fehérben fotózik, az inkább a nyers energiáról és a pillanatnyi emócióról szól.

maaike ronhaar sony alpha 7SII osefin ohrn zöld fényben fürdik a színpadon

© Maaike Ronhaar | Sony α7S II + FE 24-70mm f/2.8 GM | 1/320s @ f/4.0, ISO 6400

Ezeknek a színpad csillogásától távoli pillanatoknak a megragadása fontos Maaikénak. A dokumentumfotózás és a koncertfotózás az érem két oldala – a kettő együtt adja ki a teljes sztorit. Részben ezért csinálja mindkettőt.

„A koncert- és a dokumentumfotózás két nagyon különböző megközelítést kívánó dolog, de mindkettőt szeretem csinálni. Szeretem, ha mindenhová követhetek egy zenekart, és láthatom a folyamat egészét. Koncertfotók és dokumentumfotók együttes készítésével a zenekar egész történetét el lehet mesélni, és ez az, ami engem mozgat. Megpróbálok az embereknek bepillantást engedni ebbe a világba, hogy megérezzék, milyen fontos a zene az előadónak, és remélem, hogy a képeimen keresztül az is megérinti majd őket, hogy mit jelent a zene nekem és azoknak a bandáknak, akikkel dolgozom.”

maaike ronhaar sony alpha 7SII tyler bryant és a shakedown a színpadon a hollandiai nijmegenben lévő goffertparkban

© Maaike Ronhaar | Sony α7S II + FE 24-70mm f/2.8 GM | 1/4000s @ f/2.8, ISO 640

Kiemelt termékek

Maaike Ronhaar

Maaike Ronhaar | Netherlands

„A képeimmel a zene varázsát és az ezt megteremtő művészeket szeretném megmutatni.”

Regisztrálj az α Universe hírlevelére

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod az α Universe hírlevélre.

Kérjük, adj meg érvényes e-mail-címet.

Elnézést! Valami elromlott.

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod.