„Persze, a pézsmatulok nem éppen a legnépszerűbb vagy legaranyosabb lény” – nevetett fel Floris Smeets. „Ám ha közelről találkozol eggyel, felfedezed, hogy egyértelműen különleges állatok.”
De honnan jött az ötlet, hogy pézsmatulkokat fotózzon ilyen mostoha környezetben? „Az ihletet Vincent Munier fotós róluk készített téli képei adták, amelyek egyszerűen lélegzetelállítóak” – magyarázta Floris. „A hó egyszerűsége – ahogy ezen a képen is, amelyet hű Alpha 9 gépemmel készítettem – képes valamifajta nyugalmat adni a vadvilágról készített képeknek: megszabadít a háttérben bujkáló, zavaró témáktól, ugyanis mindent fehér takaró borít” – folytatta. „Ám végül nem ezek a békés felvételek motiváltak igazán” – magyarázta Floris. „Rengeteg időt töltöttem kint, pirkadattól napnyugtáig, és valamelyik nap meglepett egy óriási hóvihar. Ebben a viharban láttam meg igazán különleges szemszögből a pézsmatulkot, és ekkor készült ez a különleges felvétel – egészen lenyűgözőnek találom.”
Florisnak ebben a hóförgetegben sikerült jobban megértenie ezt az állatfajt. „Ez a cudar és vad helyzet megmutatta történelem előtti természetüket, erejüket és kitartásukat” – mondta el. „Így aztán nekiláttam a próbálkozásnak, hogy velük együtt megörökítsem ezt az érzést és a tájat is. Persze ilyen körülmények között ez nem könnyű.”
Szerencsére Floris Sony Alpha felszerelése készen állt a feladatra; sem a fagypont alatti hőmérséklet, sem a hóviharban történő fókuszálás és exponálás összetettsége nem jelentett akadályt. Ehhez a projekthez egy Alpha 9 és egy Alpha 7R III gépet használt, egy FE 400mm f/2.8 GM OSS és egy FE 100-400mm f/4.5-5.6 GM OSS objektívvel. És hogy miért? „Mert egy hóviharban biztosan nem akarsz objektívet cserélni!” – nevetett.
Minden napot a pézsmatulkokkal töltött, így tapasztalatból mondta: „a felszerelés, mindegy, milyen jól szigeteled, biztosan kihűl, de nagy megelégedéssel tapasztaltam, hogy milyen jól viseli mindezt az Alpha 9 és az Alpha 7R III. Használtam őket –38 ºC-ban is, és minden rendben működött!” „A szélsőséges körülmények, amikor rengeteg hó száll a levegőben, vagy köd telepszik a tájra, és a láthatóság lecsökken, igazi rémálommá válhatnak az autofókusz számára. Ám az Alpha 9 és az Alpha 7R III továbbra is követte az állatokat. Ez számomra lenyűgöző, és tényleg nem értem, hogy a fényképezőgép hogyan tudott kiválasztani egy állatot egy hóviharban!”
„Ezeknél a felvételeknél a gépek AF-követési módját használtam, legtöbbször a Rugalmas spot funkcióval, és az egyetlen fókuszpontot a pézsmatulok szemére állítottam, vagy a fejére, a távolságtól függően – a gép pedig folyamatosan követte, bármennyi hó is volt útban” – magyarázta Floris.
„Csak hogy még nehezebb legyen a dolog, egy viszonylag sötét színű állatot fotózol rendkívül világos környezetben” – folytatta Floris. „Így minden alkalommal telibe kell találnod az expozíciót; ne exponáld túl a havat, de ne is exponáld alul a pézsmatulkot. Mindig Manuális módban fotózok, és az Alpha 9, illetve az Alpha 7R III elektronikus képkeresőjét használom iránymutatásnak. Ez különösen fontos az olyan hóviharokban, amikor hirtelen rengeteg hó kerül a levegőbe, az ugyanis visszaveri a fényt, és kihat a fénymérésre. Manuális módban, és a hisztogram segítségét is igénybe véve láthatom, hogy a fényviszonyok nem változtak, csak a képen szereplő hó mennyisége, és a felvételt tökéletes expozícióval tudom elkészíteni.” A projekt során készített képek közül Floris kedvencei egyértelműen megmutatják, hogy saját speciális tudása, valamint Alpha felszerelésének különleges adottságai miként találkoztak, és hozták létre az általa vágyott, drámai felvételeket.
„A pézsmatulok körvonalai mögött látható magaslati fennsík, a felhők és a levegőben kavargó hó igazán összefoglalja számomra mindazt, hogy mennyire intenzív élmény volt jelen lenni. De talán láthatod, mit szerettem volna leginkább megmutatni ezzel a fekete-fehér képpel, amelyen egy pézsmatulok ellenszegül a viharnak. Nekem ez a kép valóban mesél; a magányt egy hóviharban, és egy pompás állatot, amely rendíthetetlenül kitart vele szemben.”
„Ha csak egy tanulságot kellene levonnom ebből a projektből, az az, hogy ne próbálj meg lefotózni mindent” – foglalta össze Floris. „Ismerj meg alaposabban egyetlen témát. Aztán mindenképpen legyél jelen folyamatosan, bármilyen is az időjárás, így a fényképezőgépeddel együtt felkészülten várakozhatsz a pillanatra, amikor minden részlet összeáll. Specializálódj, és a képeid különlegesek lesznek.”
„A természet állandó változása teszi olyan vonzóvá a természetfotózást. Minden nap ellátogathatsz ugyanarra a helyszínre, és minden egyes alkalommal más és más képekkel térsz vissza.”