hatalmas tömeg előtt álló DJ

Legjobb tippek: koncertek fotózása

Mit érdemes lefotózni?

A nagyobb, jól szervezett koncerteken sok esetben csak korlátozott idő áll rendelkezésre a fotózáshoz, ezért fontos, hogy legyen valamiféle elképzelésed arról, mit is szeretnél megörökíteni. Ezzel szemben a feltörekvő zenekarok koncertjeinek otthont adó kisebb létesítményekben gyakran nagyobb mozgástered van, a művészek pedig általában hálásak a fényképekért.

Figyeld azokat a meghatározó pillanatokat, amelyek az előadás keltette érzéseket szemléltetik: az énekes vagy a gitáros arckifejezését, amint az adott dal egy kulcsfontosságú részét adják elő, vagy éppen a zenekar tagjainak apró interakcióit – egy cinkos pillantást, mosolyt vagy nevetést. Ezek az emberi pillanatok azok, amelyek kiemelik a fotóidat az előadás történéseit dokumentáló egyszerű felvételek közül.

Ami pedig a gyakorlati részét illeti, ügyelj a mikrofonokra és a mikrofonállványokra, amelyek kitakarhatják az énekes arcát – sokat segíthet, ha kissé oldalról fotózol. Arra is figyelj, hogy a színpadi világítás gyakran valamilyen mintát vagy sorrendet követ, így állj készen, hogy akkor nyomd le az exponálógombot, amikor tudod, hogy a fény a megfelelő pillanatban fog az egyik előadóra esni.

stormzy a színpadon © Morten Rygaard

Villódzásmentes felvételkészítés

A színpadi LED-fények magas frekvencián villognak – másodpercenként több száz vagy több ezer alkalommal villannak fel. Ha az általad használt zársebesség nem szinkronizálódik megfelelően, ez a villogás sávosodásként jelenik meg a képeiden. Az első lépés, hogy mechanikus zárat használsz. A második, hogy kísérletezel a zársebességgel. Alapszabály, hogy Európában, ahol a fények 50 Hz-en működnek, olyan zársebességet válassz, amely az 50 többszöröse: 1/50 mp, 1/100 mp, 1/150 mp.

Ha a sávosodás továbbra is megjelenik, kapcsold be a Villódzásmentes felvételkészítés funkciót (Felvételkészítés > Zár/Csendes > Villódzásmentesség beáll. > Villódzásmentes felvétel > Be). Nyomd le félig az exponálógombot, és várd meg, amíg a képernyőn megjelenik a „Villódzás” szöveg. A fényképezőgép 100 Hz-es és 120 Hz-es frekvencián észleli a villódzást. Tartósan fennálló problémák esetén használd a Változtatható zár funkciót (Felvételkészítés > Zár/Csendes > Villódzásmentesség beáll. > Változtatható zár beáll.). Ezzel pontosan, a hátsó képernyő figyelése közben finomhangolhatod a zársebességet, amíg a villódzás meg nem szűnik. Valószínűleg nem fogod elsőre eltalálni, ezek az eszközök azonban segítenek a sávosodással kapcsolatos problémák kiküszöbölésében.

énekes a színpadon feltartott mikrofonnal © Gonçalo Delgado

Csendes zár

Ha egy kisebb előadáson vagy akusztikus koncerten fotózol, nyilván semmiképpen nem akarod megzavarni a műsort. Ha átváltasz Csendes módra, kiküszöbölheted a zár hangját. A bekapcsolásához lépj a Felvételkészítés > Zár/Csendes > Csendes mód beállításai menüpontra, és állítsd Be értékre. Ez bekapcsolja az elektronikus zárat, lenémítja a mechanikus zárat, és kikapcsolja az összes hangjelzést (az AF megerősítést is beleértve).

gitáros a színpadon, a háttérben kék fénnyel © Morten Rygaard

A fényképezőgép kiválasztása

A Sony kínálatában számtalan kiváló fényképezőgépet találsz, a koncertek fotózásához azonban a Sony Alpha 1 II a legmegfelelőbb. 50,1 megapixeles felbontással rendelkezik, így részletes képeket készíthetsz, amelyeket kedvedre meg is vághatsz. Az akár -4 EV értékű fókuszálást is lehetővé teszi, és kiváló követő autofókusszal büszkélkedhet. A Sony Alpha 7S III egy 12 megapixeles, gyenge megvilágítás melletti teljesítményre optimalizált érzékelővel rendelkezik. A Sony Alpha 7 V a 33 megapixeles felbontásnak és az akár -4 EV értékű autofókusznak köszönhetően kiváló partner bármilyen helyzetben.

chris martin a színpadon © Morten Rygaard

Expozícióbeállítások

Ami a koncerteken alkalmazott expozíciót illeti, mindent a megvilágítás határoz meg. Ha szeretnéd megkönnyíteni a dolgodat, állítsd be az Auto ISO módot kb. 1/125–1/250 mp zársebességgel, hogy kimerevíthesd a mozgást – habár az, hogy ez sikerül-e, attól függ, hogy az általad fotózott művész mennyire energikusan mozog.

Ezután aszerint állítsd be a blendét, hogy mekkora mélységélességre van szükséged. Egy énekes félalakos képéinek elkészítése esetén f/1.4-es vagy f/1.8-es blendével is sikerrel járhatsz. Ha azonban olyan felvételt szeretnél készíteni, amelyen a gitár és a személy arca is fókuszban van, célszerű f/2.8-ra vagy f/4-re csökkentened az értéket. Kísérletezz a blendebeállításokkal, hogy megtalálhasd a legjobb eredményt a kompozíciódhoz.

férfi nyakában ülő gitáros © Gonçalo Delgado

Az objektív kiválasztása

A profi fotósok többsége két objektívet használ, gyakran két külön fényképezőgépen – az egyik egy zoomobjektív, a másik pedig egy nagy blendével rendelkező rögzített gyújtótávolságú objektív.

Ha közel állsz a színpadhoz, az FE 24-70mm f/2.8 GM II nagyszerű univerzális segítőd lesz a széles látószögű és a közeli felvételek elkészítésénél. Az is előfordulhat, hogy elég közel állsz egy széles látószögű zoomobjektív, például az FE 16-35mm f/2.8 GM II használatához. Ha hátrébb sikerül elhelyezkedned, az FE 70-200mm f2.8 GM OSS II objektívvel közelebbi felvételeket készíthetsz a színpadon álló művészekről.

Ami a prímobjektíveket illeti, az FE 35mm f/1.4 GM igen népszerű választás, és tökéletes a kisebb létesítményekhez – a nagy, f/1.4-es blende kiváló teljesítményt nyújt gyenge fényviszonyok mellett, a gyújtótávolságnak köszönhetően pedig a nézőtér hátsó szakaszaiból is megörökítheted az egyes művészeket vagy akár az egész színpadot és a tömeget. Azok számára, akik most ismerkednek a fotózással, az FE 50mm f/1.8 egy megfizethető és könnyű megoldást nyújt, amellyel gyenge fényviszonyok mellett is remek felvételeket készíthetsz az előadókról, így nagyszerű belépő szintű lehetőségként szolgál. Az FE 50mm f/1.2 GM viszont egyenesen a gyenge megvilágítás királya, amely tűéles részletekkel és gyönyörű elmosódott bokeh-hatással fokozza a képeid drámaiságát.

színpadon álló zenekar sziluettje © Morten Rygaard

Valós idejű követés a témafelismerés által

A legújabb Sony fényképezőgépek – például az Alpha 7R V – MI-alapú témafelismerést alkalmaznak a fókusz követésére. A koncerteken ez azt jelenti, hogy rögzítheted a fókuszt az előadón, és a rendszer követni fogja a szemét vagy az arcát, ha pedig elfordul, akkor a testét. A Sony Alpha 1 II rendkívül gyenge fényviszonyok mellett, akár EV -4.0 értékig is képes fókuszálni, így még a rendkívül sötét létesítményekben is tökéletesen fókuszált képeket készíthetsz.

Összefoglalás

  • Csendes zár: Kapcsold be a Csendes módot, hogy ne zavard meg a halkabb előadásokat.
  • Villódzásmentes felvételkészítés: Használd a Villódzásmentes módot a színpadi fények okozta sávosodás kiküszöböléséhez.
  • Valós idejű témakövetés: A legújabb Sony fényképezőgépek MI-alapú követést alkalmaznak, amely akár gyenge megvilágítás mellett is működik, és garantálja az előadókról készült képek élességét.
  • Auto ISO: Állítsd be az Auto ISO módot 1/125–1/250 mp zársebességgel, hogy kimerevíthesd a mozgást, mindezt a folyton változó színpadi világításhoz való alkalmazkodás mellett.
  • Az objektív kiválasztása: Ha sokoldalúságra vágysz, párosíts egy zoomobjektívet, például az FE 24-70mm f/2.8 GM II objektívet egy, az FE 35mm f/1.4 GM objektívhez hasonló gyors prímobjektívvel.
  • Az érzelmek megörökítése: Figyeld a meghatározó pillanatok közben megjelenő arckifejezéseket és a zenekar tagjainak interakcióit.
  • A fények megfigyelése: A színpadi fények mintákat követnek – próbálj meg ráérezni, hogy mikor esik a fény a tökéletes pillanatban valamelyik előadóra.

Kiemelt termékek

Regisztrálj az α Universe hírlevelére

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod az α Universe hírlevélre.

Kérjük, adj meg érvényes e-mail-címet.

Elnézést! Valami elromlott.

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod.