Valaki egyszer azt mondta nekem: „a portréfotózás 80%-ban múlik a személyiségen, és 20%-ban a készségeken.” Lehet, hogy ez kissé túlzásnak hangzik, de valóban nagyon sokat számít, hogy ki nyomja le fényképezőgép gombját. Az egyik módja annak, hogy jobb portrékat készítsünk, az, ha őszinte érdeklődést mutatunk az alany iránt, és megpróbáljuk megismerni. Ha megkérdezzük, hogy milyen volt a hétvégéjük, akkor figyeljünk is a válaszra. Érdeklődjünk a munkájukról, barátaikról, családjukról. Én mindig ezeket a kérdéseket teszem fel, közben pedig az arcukat és reakcióikat kémlelem – meg tudom különböztetni, hogy milyen az, amikor a kamerának mosolyognak, és milyen az, amikor őszintén örülnek.
Mindig a kontextustól függően választom meg, hogy milyen portréfotót szeretnék készíteni; fontos ismernem az adott személyt, és tudnom kell, milyen célból szeretné a portrét. Így már kellő mennyiségű részlet áll a rendelkezésemre, hogy tudjam. milyen stílusú képet készítsek, és hogy hogyan világítsam meg. Gyakran mondják az alanyok, hogy aggódnak vagy lámpalázasak, mert „nem néznek ki jól a képeken”, és hogy olyan vonásaik kerülnek előtérbe, amelyekkel elégedetlenek. Ez is pontosan olyan plusz információval szolgál számomra, amely segít eldönteni, milyen megvilágítást és szöget válasszak az adott alany esetében.
A Sony α7R III képernyőjén szoktam megkomponálni a képeket. Ha a képkeresőt használom, az arcom közben a fényképezőgép hátuljához tapad, és így egy „falat” emelek saját magam és az alany közé. Ha azonban a képernyőt használom, az alany tisztán látja az arcom, miközben beszélek hozzá, és így megszűnik a kettőnk közti elszigeteltség. Látják az arckifejezésem, és ez rendkívül fontos, ugyanis mi emberek úgy működünk, hogy letükrözzük mások arckifejezését. Így ahelyett, hogy mondjuk megkérném őket, hogy mosolyogjanak, mondok valami mókásat, amin magam is elmosolyodom, ők pedig aztán erre reagálnak. Ettől természetesebb lesz a mosolyuk, én pedig lenyomhatom a kioldógombot.
A megvilágítás alapvető fontosságú a portréfotózásnál. Van, amikor elmondják az alanyok, hogy épp melyik oldalról szeretnék a képet, vagy hogy nem szeretnék, ha egy ránc vagy sebhely látszódna. Gyakran azonban úgy látom, hogy pont ezek a vonások kölcsönöznek nekik egy olyan karaktert, amelyet meg szeretnék mutatni; egy ember arca egész történeteket árul el.
Mivel minden ember más és más, nem egyetlen jól bevált beállítással dolgozom, továbbá a megvilágításnál is a lehető legegyszerűbb megoldásra törekszem. Akár hat különböző fényforrást is használhatok egy adott képhez, de a kedvenc képeimet egyetlen lámpával készítem, hogy valóban az alany arcára összpontosíthassak, és semmi másra.
Ha ezek megvannak, a többi már csak az alanytól függ. Általában a Sony 85 mm-es f/1.4 G Master objektívvel dolgozom, és a legtöbb esetben f/2.8-as beállításnál alacsonyabb értéket választok, ugyanis nem szoktam homályosra venni a hátteret. Elképesztően éles az objektív, és azt kell fontolóra vennem, a kép mekkora hányadát szeretném élesen látni, és hogy milyen intenzív legyen a kapcsolat az alany tekintete és a néző között. Ha szeretnék minden egyes hajszálra, vagy az alany ruhájára fókuszálni, akkor kisebb blendével, jellemzően f/8-as, f/11-es vagy f/16-os beállítással fényképezek.
Van még egy módszer, amely nagy segítséget jelent a fotózásnál és az alannyal való kapcsolat fenntartásában is, ez pedig nem más, mint az Eye-AF-funkció. Az Eye-AF nyújtotta rugalmasságnak hála akárhonnan is fényképezem az alanyt, tudom, hogy mindig fókuszban lesz a tekintete. Néha szinte már az jelent problémát, hogy túl sok kép közül kell választani; mindegyik annyira éles, és olyan tökéletesen fókuszban van - még akkor is tökéletes az eredmény, ha valaki szemüveget hord. Első hallásra azt gondoltam, hogy ez inkább csak egy hatásvadász funkció, amely a gyakorlatban nem működik, de most már folyamatosan ezzel dolgozom! Csak úgy, mint a gép többi funkciója, úgy gondolom, ez is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a lehető legjobb portrékat készíthessem el.
