Rengeteg esküvő zajlik egy kaptafára. Mindenkinek van saját stílusa és munkamódszere, de a szokások és a napi történések javarészt ugyanazok. Ezért az én dolgom megörökíteni az adott esküvő különleges, egyedi pillanatait. Ennek egyik kulcsa a menyasszonnyal és a vőlegénnyel kialakított kapcsolatom.
Több ez a legközelebbi barátok és családtagok fotózásánál. Igyekszem meglátni az emberek közti kapcsolatokat és kölcsönhatásokat; kik azok a barátaik, akikkel szívesen nevetnek és viccelődnek együtt?
Ha megtalálod a fontos személyeket és a kapcsolataikat, lehetőséged van megörökíteni azokat a bensőséges pillanatokat és emlékeket, amelyek igazán különlegesek a pár számára.
Fotózás, nem rendezés
Dokumentarista módon kezelem az esküvőket, megörökítem a nap eseményeit. Természetesen készítek klasszikusabb portréképeket is, hiszen mindenki szeretne olyat, de a fennmaradó időben nem szeretem arra kérni az embereket, hogy álljanak pózba vagy menjenek valahova. Azt szeretném, hogy amikor a pár évek múltán a fotókat nézi, felidéződjenek bennük az akkori érzések és érzelmek, és ne a szüntelen pózolási instrukciók emléke kísértsen.
Az egyik dolog, amit mindig keresek, az a humor, és ahhoz érdemes ismerni ezeket a kapcsolatokat. A vicces vagy érzelmes pillanatok megörökítéséhez nindzsaként kell cselekednem. A váltás DSLR-gépről α9-re meghozta a néma fényképezés lehetőségét, ami alapjaiban változtatta meg a dolgokat. A megzavarásuk nélkül tudom megközelíteni az embereket, és fotózhatom a sokatmondó és tiszta pillanatokat; a gép kattanásának hangjára sokan azonnal kizökkennek, és elvész a pillanat varázsa.
A legtöbb felvételhez az FE 24-70 mm f/2.8 GM objektívet használom. Rugalmasságot biztosít, amikor gyorsan kell mozogni, a fókusztartománya pedig telitalálat. Nálam szokott lenni az FE 85 mm f/1.8 is, és amikor igyekszem a lehető legdiszkrétebb lenni, az FE 35 mm f/2.8 ZA is, amellyel a felszerelés a lehető legkisebb méretű.
Használd a környezeted!
Egy esküvő valójában a játék ideje számomra. Szeretek szokatlan portrékat becserkészni, megtalálni a különlegeset a hétköznapiban. A célom, hogy a végeredményt látva azt mondják: „Ejha! Ezt hogy csinálta a fotós?”
Nemrég például egy tető üvegpanelei segítségével hoztam létre résfényhatást egy párhoz, akik egy fényfoltban álltak. Nem retusáltam, elég volt a csúcsfényekre exponálni – minden egyebet a természetes fényre bíztam. Az α9 elektronikus képkeresőjén pontosan láthattam, hogy fog kinézni a felvétel, mielőtt kioldottam a reteszt.
Akció és reakció
A tökéletes dokumentarista felvétel az, amelyik egy teljes történetet mond el egyetlen képen, és ehhez szükség van egy akcióra és egy reakcióra is.
Van egy felvételem, amelyen a vőlegény táncol a menyasszonynak. Rengeteg felvételt készítettem arról a táncról, de a kedvencem az, amelyiken a karjai látszanak, az arca pedig csak részben, miközben a háttérben nevető menyasszony van a fókuszban. Fotózhattam volna egyszerűen a nevetését, de nem derülne ki, hogy miért nevet. A táncot elmosódottan belekomponálva a teljes történet jelen van – a cselekmény és a hatás egyaránt.
Másik kedvenc képem, amelyen a menükártyákat a szemük előtt tartó vendégek egyike látható. Minden tökéletesen összevág a felvételen. Humor, látványelemek, miközben egyáltalán nincs beállítva. A helyszín úszott a fényben, bántotta a vendégek szemét, ezért mindannyian a menükártyával árnyékolták maguknak. Vicces, ugyanakkor számos részletet fog felidézni bennük arról a napról – a helyszínről, a ragyogó napfényről, a lakomáról, a vendégekről –, és mindez egyetlen, a kártyákról készített fantasztikus, rögtönzött, közeli képen.
Egy másik felvételen a menyasszony csókot küld a buszon lévő vőlegénynek. Itt is sikerült egyetlen képen megörökítenem a csókküldést és a buszablakon dörömbölő vőlegény reakcióját. A felvételhez a Sony α9 nagy képkockasebességére és témakövető AF funkciójára hagyatkoztam. Láttam futni a menyasszonyt a buszhoz, és biztos voltam abban, hogy követnem kell. Egy pillanat alatt történt minden – csókot dobott, és nekem a másodperc törtrésze alatt kellett képbe foglalnom az arcát a buszablakban, és olyan szöget találnom, ahonnan külön látszik az álla és a keze. A Sony α9 automatikus élességállítása és 20 képkocka/mp-es sebessége révén egy egész sorozatot tudtam készíteni a megfelelő kompozícióhoz, miközben ő mozgott.
Összefoglalásként elmondta: „Visszanézéskor a kezemben volt az az egyetlen tökéletes kép, amelyre szükségem volt – ez is megmutatja, mennyire létfontosságú lehet a felszerelés az ilyen tökéletes pillanatok megörökítésénél.”
„A tökéletességet keresem a tökéletlenségben.”
