Az AX700 projekt résztvevőinek véleménye

Új Handycam®
csúcsmodell minden
profi és amatőr
videósnak.

Bemutatjuk mérnökeinket.

A Sony profi mozikamerái már régóta komoly elismertségnek örvendenek a filmfelvételeknél, legyen szó tévéstúdióról vagy filmforgatásról. Most a Sony egyetlen fogyasztói modellben ötvözte a fejlett videokamera-technológiákat és szaktudását – így született meg az FDR-AX700. Miért vezeti be a Sony ez a nagy teljesítményű Handycam® modellt – amely szinte profi videokamerának is nevezhető – az általános fogyasztói piacra? Megkértük a fejlesztői csapat három tagját, hogy ossza meg velünk meglátásait és céljait.

Junicsiro

Tamagava Junicsiro 

[Terméktervezés]

Nobuhiro

Onoucsi Nobuhiro 

[Termékdizájn (projektvezető)]

Hitosi

Ueda Hitosi

[Szoftvertechnológia (AF)]

Koncepció

A funkciókban és a dizájnban olyan valódi videofelvételi szaktudás ölt testet, amely a profikat is megnyeri, és az amatőrök igényeinek is megfelel.

Először is, hogyan jutott az AX700 fejlesztése ilyen előrehaladott állapotba? Mi áll ennek hátterében?

AX700

Tamagava Junicsiro
[Terméktervezés]

Újabban a 4K-tévé egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ugyanakkor terjed a videovágó szoftverek használata, ami drasztikus változásokkal jár a videokészítés világában. A hobbivideós amatőrök nagy teljesítményre és a profi készülékekhez képest egyszerűbb kezelhetőségre vágynak. Ez azt jelenti, hogy kezd elmosódni a profik és az amatőrök közti határ. A Sony régebben egyértelműen eltérő kamerákat hozott forgalomba az általános fogyasztók, illetve a profi filmgyártók, tévétársaságok céljaira. Ma már azonban a képalkotó termékek kiválasztásakor nincs „határvonal” a felhasználók két típusa között. Az általános fogyasztóknak készült, nagy teljesítményű, cserélhető objektíves, digitális fényképezőgépek α sorozata például lelkes fogadtatásban részesült a profi filmesek körében. Így most három videokamerát vezettünk be a piacra – az XDCAM PXW-Z90 (a továbbiakban „Z90”), az NXCAM HXR-NX80 (a továbbiakban „NX80”), és a Handycam® FDR-AX700 (a továbbiakban „AX700”) típust –, hogy termékpalettánk mind a szakemberek, mind a műkedvelők igényeinek megfeleljen.

A Z90 és az NX80 profi videokameraként jellemezhető, míg az AX700 a Handycam® nevű fogyasztói videokamerák közé sorolható. Valójában azonban egyívásúak: közel azonos képminőségre képesek. Ami a konkrét különbségeket illeti, a Z90 és az NX80 az alacsony látószögű felvételt és a könnyű hordozhatóságot szolgáló, kényelmes fogantyúval rendelkezik, valamint a profi használathoz szükséges XLR-csatlakozóval. A Z90 kamerát emellett a műsorsugárzásban elterjedt XAVC formátumot támogató csatlakozóval is felszerelték.

Mi volt a fejlesztés célja az AX700 modellel a Handycam® termékcsaládon belül?

Tamagava Junicsiro

Tamagava Junicsiro
Terméktervezés

A 2014-ben bemutatott FDR-AX100 (a továbbiakban „AX100”) kamera volt az előző Handycam® csúcsmodell. 4K-videofelvétel-támogatása és minőségi képalkotó képessége – mint például a fotókból történő videokészítés – széles körben tetszést aratott. Az AX700 most elődjét felülmúlva a tőle öröklött minőségi teljesítményt új, jól kihasználható, értékes funkciókkal egészíti ki. A filmezést egyre inkább teljes értékű hobbiként űző, haladó amatőrök visszajelzéseik alapján jobban szeretnék élvezni a videózást, ugyanakkor aprólékos beállítási lehetőségeket igényelnek. A Handycam® kamerát munkaeszközként használó profiknak pedig valódi professzionális funkciók kellenek. Az AX700 fejlesztése során mindezeket a kívánságokat tekintetbe vettük.

Onoucsi Nobuhiro
[Termékdizájn (projektvezető)] 

Az AX700 fejlesztéséhez vegyes csapatot állítottunk össze az általános fogyasztói és a professzionális videokamera részleg tagjaiból, és ez az egyesített csapat lett a projekt hajtómotorja. Ilyen jellegű szerveződésre eddig nem volt példa. Mivel profi minőségű videokamerát akartunk alkotni, kérdés volt, milyen lehet az ideális csapat? Ismételt megbeszélések után arra jutottunk, hogy az új kamera kifejlesztésével járó kihívások legyűréséhez a vezető szerepet betöltő tervezőket a profi videokamera részlegből kell kiválasztanunk, ugyanakkor merítenünk kell a fogyasztói kamera részleg szaktudásából is.

Onoucsi Nobuhiro

Milyen konkrét igényeket teljesít az AX700 modell?

4K

Tamagava Junicsiro
[Terméktervezés] 

Az AX100 vásárlói leggyakrabban az autofókuszt hiányolták, így az AX700 fejlesztése során a legnagyobb hangsúlyt erre fektettük. A nagy méretű, 1.0 típusú képérzékelő és a 4K-felvételi funkció együtt kis mélységélességű képek rögzítésére képes, ehhez azonban rendkívül precíz élességállítás szükséges. Még ha a téma a videofelvétel során élesnek is tűnik, a felhasználók néha csalódottan megállapítják az otthoni 4K-tv nagy képernyőjén, hogy a téma nem is olyan éles, mint várták. A kamerának mindig pontosan és időben kell fókuszálnia a tárgyra, mivel minden jelenet „egyszeri és megismételhetetlen”. Lehet, hogy ez általános alapfunkciónak hangzik, de lehetővé kell tennünk, hogy vásárlóink mindig sikerrel örökíthessék meg a fontos pillanatokat. Ez volt az elsődleges célunk, és ezért összpontosítottunk az automatikus élességállításra.

Örökölt az AX700 más fontos funkciókat a profi videokameráktól?

Onoucsi Nobuhiro
[Termékdizájn (projektvezető)]

A könnyű kezelés elengedhetetlen a profi felhasználó számára. A menü felépítése és a kezelés tér el leginkább a Handycam® modellektől. Az AX700 még aprólékosabb beállításmódosítást biztosít, emellett nagy figyelmet szenteltünk az egyszerű kezelhetőségnek. Növeltük az OLED elektronikus képkereső (EVF) és az LCD monitorpanel felbontását, így kevésbé fárad a szem a képek ellenőrzésekor, továbbá az AX700 készüléket prémiumkategóriás eszközökkel láttuk el. Ezenfelül a fejlesztés során a markolat alakját is megvizsgáltuk, hogy nagyobb stabilitást biztosítson felvétel közben, és a profi modellek tartóssági szabványait igyekeztünk elérni, hogy zord körülmények között is állja a sarat.

oled-képkereső lcd

technológiájának bemutatása

Az α cserélhető objektíves fényképezőgépekben már bizonyított AF-sebesség most a videofelvétel terén mutatja be, mire képes.

Meséljen részletesebben az AX700 autofókusz funkciójáról, és hogy miért szenteltek ennek elsődleges figyelmet a fejlesztők.

Ueda Hitosi

Ueda Hitosi
[Szoftvertechnológia (AF)]

Az AX700 készülék a Handycam® videokamerák történetében először büszkélkedhet a Fast Hybrid AF autofókuszrendszerrel, amely a Sony cserélhető objektíves α sorozatú és Cyber-shot kompakt digitális fényképezőgépei révén nyerte el jó hírét. Kiemelendő jellemzője az új fázisérzékeléses AF, amely a hagyományos kontrasztos AF-fel ötvözve figyelemre méltó automatikus élességállítási teljesítményt mutat fel – villámgyors, pontos és kitartó nyomon követésre képes. További előnye, hogy az LCD monitoron a fényképezőgép fókuszmezőjét zöld AF-keret jelöli.

Tamagava Junicsiro
[Terméktervezés]

Az állóképek esetében az a fontos az autofókusznál, milyen gyorsan és pontosan képes a fényképezőgép ráélesíteni a kívánt témára. A videofelvétel során azonban a fókuszon kívüli kép alakul át fókuszált képpé, így rögzítjük, mit akar kifejezni a film. A mozgókép esetében a gyors fókuszálás nem feltétlenül garantál figyelemre méltó videoképet. A filmfelvétel során a lassú, de egyenletes élességállítást gyakran szándékosan választják hatásos kifejezőeszközként. Időnként persze fontos a gyors és pontos autofókusz a videofelvételnél, de a zökkenőmentes fókusz és annak minőségérzete szintén alapvető.

Ueda Hitosi
[Szoftvertechnológia (AF)]

Az AF-technológia nem csupán gyors, hanem egyben természetes, kellemesen egyenletes élességállítási mozgást ér el, amelynek kulcsa a fázisérzékeléses AF-re képes képérzékelő és a kifejezetten videofelvételhez kidolgozott új algoritmus összjátéka. Hogyan vált át a kamera az éppen fókuszban lévő pontról a következőre? A célt előrejelző fázisérzékeléses AF-rendszernek köszönhetően kiszámítja az egyenletesen éles videoképhez megfelelő élességállítási sebességet. Ehhez az AX700 kamerán hétféle fókuszálási sebesség áll rendelkezésre.

Említette a folyamatos minőségi automatikus élességállítást. Ki tudná fejteni ezt bővebben?

AF

Ueda Hitosi
[Szoftvertechnológia (AF)]

Természetesen. A témakövetés folyamatossága az AX700 további vonzerejét jelenti. A teljes képterület mintegy 84%-át lefedő, összesen 273 fázisérzékeléses AF-pont mindegyike szerepet játszik a témára fókuszáláshoz szükséges számításokban. Ezután a rendszer összesíti az egyes AF-pontok adatait, és azonosítja a felhasználó által kívánt témát. Ezenfelül az adott téma méretét és mozgását is érzékeli, és kitartóan követi.

A kitartó témakövetés azonban nem mindig szükséges. Ha például Ön [a kamera felhasználója] hirtelen új helyzetbe kerül – például gyermeke beszalad a tájképbe – előfordulhat, hogy gyorsan a gyermekére kíván ráélesíteni. Más esetben lehet, hogy azért nincs szüksége folyamatos témakövetésre, mert inkább gyors fókuszváltást szeretne egyik témáról a másikra. Ennek érdekében az AX700 széles spektrumú AF-témaváltási érzékenységgel rendelkezik, így a felhasználó öt érzékenységi beállításból választhat – a RESPONSIVE (ÉRZÉKENY) és a LOCKED ON (ZÁROLT) szélső értékek között – amikor az egyik témáról a másikra szeretne váltani. Emellett a WIDE (SZÉLES) és a NARROW (KESKENY) közötti öt AF-követési mélységtartomány-beállítás áll rendelkezésére. A fenti, személyre szabható beállításokkal a felhasználó a szándéka szerint rögzítheti a képet.

Az újonnan kifejlesztett algoritmus a témaváltásra vonatkozó döntésben is kulcsszerepet játszik. Ezenfelül rendkívül kifinomult finomhangolási készség szükséges a különféle beállítások testreszabásának megvalósításához. A Sony fejlesztőjeként és magánemberként is jelentős tudásra tettem szert ezen a téren. Az új kamera megtestesíti mindazt, amit szükségesnek véltem, valamint az akkori ötleteimet, amikor én voltam a cserélhető objektíves α fényképezőgépek fókuszsík-fázisérzékeléses AF-fejlesztésének vezetője. Azt akartam, hogy a felhasználó sokféle beállítási sémával változatos filmeket forgathasson. Így számos sémát újra és újra megvizsgáltam, és végül elértem a kívánt eredményt.

Tehát az AX700 változatos felvételkészítési helyzeteknek és igényeknek megfelel. Van esetleg javaslata, hogyan próbálják ki a felhasználók a kamerát?

Ueda Hitosi

Ueda Hitosi
[Szoftvertechnológia (AF)]

Nos… tudja, Japánban sok fotós fényképez vonatokat. Azok azonban nem túl gyakran kaphatók lencsevégre. A korlátozott lehetőségek miatt nehéz teljesen éles képet készíteni róluk kézi fókuszálással, és különösen nagy nehézséget jelent a fejlett élességállítási technikát igénylő 4K-minőségű vonatvideók rögzítése. Ilyen helyzetben nagyon hatékonyan használható az AX700 Fast Hybrid AF funkciója. Más helyzetben, mint amikor zsúfolt helyszínen bonyolult mozgássorról készítünk videofelvételt, a folyamatos AF-beállítás nyújt hathatós segítséget.

Eszköz

A Sony erőssége azon alapul, hogy minden fontosabb eszközt házon belül fejlesztünk. Ez lehetővé teszi, hogy a legjobb megoldások és technológiák kombinációját kínáljuk.

Tehát a Fast Hybrid AF az éles fókusszal a legtöbbet hozza ki a 4K-minőségből. Most el tudná magyarázni a 4K-film előnyeit?

Onoucsi Nobuhiro

Onoucsi Nobuhiro
[Termékdizájn (projektvezető)]

Az AX700 kamerában 1.0 típusú, Exmor RS™ CMOS-érzékelő található. A képérzékelő rétegelt (egymásra helyezett) áramkörökből álló kialakítása nagy sebességű jel- és pixelfeldolgozást tesz lehetővé a különböző rétegeken, így gyorsabb az adatok kiolvasása. Ez nem csak a képminőség javításához járul hozzá, hanem a gördülő zár jelenség okozta képtorzítást is visszafogja.

Az Exmor RS CMOS-érzékelőt a természetes színárnyalatok és rajzolatok visszaadásáról gondoskodó BIONZ X képfeldolgozó processzor; a kép teljes felületén kiváló megjelenítést nyújtó, a Sony saját, vékony AA (továbbfejlesztett aszférikus) lencsetagjait felvonultató, ZEISS® Vario Sonnar T* objektív; valamint a kivételes minőségű mozikép visszaadása céljából házon belül fejlesztett algoritmus egészíti ki. Ez a „négy pillér” – a képérzékelő, a processzor, az objektív és az algoritmus – a Sony szoros csapatmunkában megvalósított belső fejlesztésén alapul. Ez valójában a Sony legnagyobb erőssége.

Tamagava Junicsiro
[Terméktervezés]

Az Exmor RS CMOS-érzékelőt a természetes színárnyalatok visszaadásáról gondoskodó BIONZ X képfeldolgozó processzor; a kép teljes felületén kiváló megjelenítést nyújtó, a Sony saját, vékony AA (továbbfejlesztett aszférikus) lencsetagjait felvonultató, ZEISS® Vario Sonnar T* objektív; valamint a minőségi mozikép visszaadására fejlesztett algoritmus egészíti ki. Ez a „négy pillér” – a képérzékelő, a processzor, az objektív és az algoritmus – a Sony szoros csapatmunkában megvalósított belső fejlesztésén alapul. Ez a Sony legnagyobb erőssége.

bionz x

A 4K HDR (a továbbiakban „HDR”) célja, hogy nagyobb vonzerőt kölcsönözzön a 4K-filmnek?

HDR

Tamagava Junicsiro
[Terméktervezés]

Először is, nem mindenki tudja, mi az a HDR. Röviden, a HDR az ember valóságérzékeléséhez hasonló képet hoz létre. A hagyományos tévékhez képest finomabb árnyalatok nagyobb dinamikatartományú visszaadását éri el. A szép kép nem csak a jelentős képfelbontásnak köszönhető, hanem változatos összetevőknek. Azért kísérleteztünk a HDR-rel, hogy gazdag színtartományt és színvisszaadást, a kép világos és árnyékos területei közti ideális átmenetet érjünk el – összességében olyan képet alkossunk, amelyet az ember szépnek talál.

A HDR-filmek élvezetéhez HDR-kompatibilis tévé kell, a 4K HDR-kompatibilis televíziók elterjedtsége pedig nőttön-nő. Ezért elhatároztuk, hogy megteremtjük a feltételeit, hogy HDR-kompatibilis tévén azonnal, bonyolult vágás nélkül lehessen gyönyörködni az elkészült HDR-filmek szépségében. A Sony már korábban is mutatott be profi HDR-kompatibilis videokamerákat, azok technológiája épült be az AX700 modellbe. Tulajdonképpen a profi kamerás csapat tagjai csatlakoztak az AX700 fejlesztéséhez – ami nagy előnyt jelentett. Reméljük, hogy az AX700 felhasználói majd a Sony 4K HDR-kompatibilis BRAVIA tévéin tekintik meg alkotásaikat, hogy a nagy képernyőn élvezhessék a 4K HDR-filmek szépségét. Az AX700 a HDR-videók megtekintéséhez USB-kábellel csatlakoztatható HDR- (HLG)-kompatibilis Sony tévéhez. HDMI-csatlakoztatáskor további tv-beállításra van szükség.

4K HDR-kompatibilis

Felhasználhatóság

A praktikus menük és tartozékok iránti igényekre olyan kialakítással reagálunk, amely elősegíti, hogy a felhasználó gyorsan és könnyen választhassa ki és használhassa a menüelemeket.

A kiváló képminőség és a változatos képi önkifejezési lehetőségek mellett még hogyan segíti elő a Sony, hogy a felhasználók nagyobb szenvedéllyel készítsenek videofelvételeket?

Tamagava Junicsiro

Tamagava Junicsiro
[Terméktervezés]

Jelenleg sokféle módon készíthető videó. De mivel az AX700 videokamera, ehhez a legkényelmesebb kezelhetőséget kell biztosítania. Azt a célt tűztük ki, hogy az AX700 a legjobb választás legyen az egyszerű kezelhetőség szempontjából, mert úgy véljük, hogy a Sony vásárlóinak ez az elvárása.

Onoucsi Nobuhiro
[Termékdizájn (projektvezető)]

Ezért élvezetessé akartuk tenni a készülék kezelését, mintha a kamera a testünk része lenne. Az AX700 kamerát úgy terveztük, hogy a felhasználó minden nehézség nélkül rögzíthesse a felvételt. Ezt szem előtt tartva ötletes megoldásokat építettünk a készülékbe – többek között a kamera felvétel közbeni tartásakor praktikus súlyeloszlást, könnyen megnyomható gombokat, egyszerűen kezelhető menüt. Az AX700 mérete például nagyobb lett az AX100 modellhez képest, méghozzá a profi videokameráknál gyakoribb, könnyebb kezelhetőséget biztosító nagyobb markolat miatt. Ennek köszönhetően stabilabban tartható a kamera, és zökkenőmentesebben kezelhető például a ráközelítési sebesség finom szabályozása. Emellett az objektív zoomgyűrűje az ujjakhoz illő méretű, így a felhasználók precízen tudják kezelni. Szeretném, ha a felhasználók észrevennék ezeket a finom vonásokat.

Tamagava Junicsiro
[Terméktervezés]

Bár ilyen termék kiválasztásakor a fogyasztók hajlamosak időt szánni arra, hogy összehasonlítsák a műszaki adatokat, nemcsak azokra fordítottunk figyelmet, hanem a termék által keltett érzésekre is. Nagyon szerettük volna, hogy a felhasználó kényelmesen és zavartalanul a felvételkészítésre összpontosíthasson. Például pontosabb lett az elektronikus kereső és az LCD monitor, így megbízhatóan ellenőrizhető rajtuk, hogy éles-e a téma, továbbá nehézség nélkül módosíthatók velük a beállítások és kezelhető a felvételkészítés. Említettük a kereső és az LCD monitor nagyobb felbontását, valamint hogy zöld négyzetek jelölik a fázisérzékeléses AF-érzékelő fókuszterületét. De mivel ezek a zöld jelzések pont a kívánt élességállítási ponton jelennek meg, eléggé figyelemelterelőek lehetnek, ha összevissza villognak a téma körül. Ezért vitattuk meg újra és újra a számukat, méretüket és színüket, nem csupán a szoftverfejlesztő csapat tagjaival, hanem a tervezőkkel is, mielőtt kielégítő eredményre jutottunk.

Onoucsi Nobuhiro
[Termékdizájn (projektvezető)]

A kézi élességállítás során a fókuszterületet jelző élkiemelés funkció pontossága jelentősen nőtt. A kézi élességállítás még nagy felbontású 4K-film készítésekor is a kívánt precizitással kezelhető, mivel gondoskodtunk arról, hogy pontosan jelezze, mely területre élesít a kamera. Ez komoly előny, amelyet az elektronikus kereső és az LCD monitor jobb felbontása tett lehetővé.

A profi videokamerákban találhatókkal egyenértékű, nagy teljesítményű eszközök garmadáját használtuk fel a dizájnhoz. Közülük a legfontosabb a kereső és az LCD monitor, amelyek esetében minden reményünk megvolt arra, hogy kielégítik vásárlóink magas elvárásait. Szerintem a jó ár-teljesítmény arány jelenti az AX700 fő vonzerejét.

Tamagava Junicsiro
[Terméktervezés]

Ezenfelül – az AX100 felhasználói visszajelzései hatására – az AX700 számtalan praktikus videofelvételi funkciót kapott, többek között egy nagyméretű zoomgombot és két kártyanyílást, amelyekbe egyidejűleg két SD-kártya helyezhető. 

A felhasználói felület menüjéről is sok minden elmondható, igaz?

menü

Onoucsi Nobuhiro
[Termékdizájn (projektvezető)]

Jelentősen nőtt a menüelemek száma. Ha viszont egy menü túl bonyolult, ennek a „fejlődésnek” nincs sok értelme. Ezért helyeztünk el hat programozható gombot a vázon, amelyekkel a felhasználók azonnal elérhetik és használhatják kedvenc funkcióikat. Előre beállítható, hogy a gombok a több mint 40 választható menüelemből melyik gyakran használt elemet aktiválják.

Ha az egyikhez a „Direct Menu” (Közvetlen menü) opciót társítja, a felhasználó a rekeszérték, ISO-érzékenység, záridő és hasonló beállításokat a nyílgombokkal szabályozhatja és módosíthatja. Mi több, ezekhez a beállításokhoz elég a jobb kezet használni, így a ballal szabadon végezhetők más műveletek.

Ueda Hitosi
[Szoftvertechnológia (AF)]

Ha a külső forgatási helyszín túl világos az LCD monitor megtekintéséhez, az elektronikus kereső és a nyílgombok együttes használatát javaslom.

Tamagava Junicsiro
[Terméktervezés]

Hadd említsek még egy előnyt. Még az LCD monitoron megjelenő menüablak sem fedi teljesen a képernyőt. Sok profinak vannak ellenérzései az olyan funkciókkal szemben, melyek takarják a felvételt. A felhasználói felület kialakítása tehát a profi operatőri tapasztalattal rendelkező vevőink véleményét tükrözi.

Üzenet

Rengetegféleképpen lehet érdekfeszítő filmet készíteni. Reméljük, hogy az AX700 kamera a lehető legtöbb ember tetszését nyeri el.

Beszéljen arról, milyen új kifejezésmódokat tesznek lehetővé a lassított és gyorsított, valamint a szuperlassított felvételi funkciók.

Szuperlassítás

Tamagava Junicsiro
[Terméktervezés]

Az AX700 a változatos filmkészítési módok között két különleges, az idő múlását kifejező üzemmódot is kínál. Egyikük az Exmor RX CMOS-érzékelőnek köszönhető szuperlassított mód, amelyben a kamera 960 képkocka/mp sebességgel rögzíti a felvételt. Így az AX700 akár 40-szeres lassítású videofelvételre képes, ami néhány éve még csak drága profi videokamerákban állt rendelkezésre. A másik hasonló funkció a lassított és gyorsított üzemmód, amelyben a felhasználó 120 és 1 képkocka/mp között választhatja meg a képkockasebességet. Mivel lassított felvétel gyakran látható a televízióban, sokak számára ismerős. A gyorsított felvétel pedig meghatározott időközönként készített állóképeket fűz össze látszólag gyorsan pergő filmmé. A kamera mindkét esetben érdekes látványt teremt. Remélem, minden felhasználó élvezi majd az effektust.

Azt hallottam, hogy az AX700 célcsoportja nem meghatározott nemre vagy a családra korlátozódik, hanem a videofelvétellel szemben igényes minden felhasználót magában foglal. Mit üzen ezeknek a filmrajongóknak?

Tamagava Junicsiro

Tamagava Junicsiro
[Terméktervezés]

Újabban nemcsak a profik, hanem az általános felhasználók is filmforgatásba kezdenek. Manapság már közzé is tehetik és világszerte megoszthatják alkotásaikat a közösségi oldalakon. Úgy gondolom, az ilyen alkotók – beleértve azokat is, akik még csak tervezik, hogy az AX700 kamerával filmeznek – odavannak a videózásért és saját műveikért. Ezért szeretném folytatni a termékfejlesztést, mert a szívemen viselem az ilyen lelkes felhasználók elvárásait. Kérem, osszák meg az AX700-zal készült videóikat a nagyközönséggel. Alig várom, hogy olyan alkotásokat láthassak, amelyek kihasználják a páratlanul szép automatikus élességállítási hatásokat. 

Ueda Hitosi
[Szoftvertechnológia (AF)] 

Sok kihívással néztem szembe a Fast Hybrid AF fejlesztése során, és elégedettséggel tölt el, hogy az AX700 kamerát a technikai vívmányok és erősen ajánlott funkciók széles skálájával láttuk el. Az AX700 a Handycam® azon örökségét viszi tovább, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználó azonnal és könnyedén, az alapbeállítások módosítása nélkül is tetszetős videót készíthessen. Ugyanakkor ennek a kamerának a legnagyobb értéke a testreszabhatósága, amellyel megfelel a profi videokamerával szemben támasztott változatos igényeknek, egyben az alkotói szabadságot is bővíti. Szeretném, ha a rugalmas beállítások adta előnyök számos helyzetben igény szerint kihasználhatók lennének.

Ueda Hitosi
Onoucsi Nobuhiro

Onoucsi Nobuhiro
[Termékdizájn (projektvezető)]

Az AX700 a profi és amatőr felhasználók álmait egyaránt megtestesítő, aprólékos gonddal tervezett Handycam® csúcsmodellhez méltó kamerainnováció eredménye. Szeretném, ha a leendő felhasználó a kezébe venné, megérintené, érezné, és használat közben ismerné meg, igazán mire képes. Ez a kamera minden képzeletet felülmúlóan egyenletes és lenyűgöző mozgóképet készít.