Sportemberből sportfotós

Mine Kasapoğlu 

Vegyünk egy rész sportolót, pároljuk több évnyi versenyzésben, keverjünk hozzá fotózás iránti lelkesedést, majd forraljuk fel a világ legizgalmasabb sporteseményeiben. Az eredmény? Olyan fotós, aki ugyanolyan összeszedett, mint egy élsportoló – ezzel kerekedik felül a versenytársakon, és hoz bennfentes őszinteséget a képeihez. Üdvözölje Mine Kasapoğlut.

„Sportfotózáskor számomra talán az a legfontosabb, hogy a pillanatban éljek – pont, mint a versenyzők. A legjobb felvételeim ilyenkor születnek; amikor minden más eltűnik, automatává válok. Engedem, hogy a helyzet diktáljon. Persze, lehet tervezni, de az ösztön előtör. Ha az adott pillanat beszippant, akkor nincs éhség, nincs fázás. Csak a képre gondolok. Eggyé válok a fényképezőgéppel, aztán ha elkészülök, és hazaérek, egyszerűen összezuhanok.”

„Ha nem vagyok kimerülve” – mondja nevetve –, „valamit valószínűleg kifelejtettem!” Ez a hozzáállás tökéletesen összegzi Mine álláspontját. Teljesen átéli a helyzetet, ugyanúgy, ahogyan a sportolók. Ez olyasmi, ami kizárólag a témával kialakított valódi és erőteljes kapcsolatból születhet. 

Mine Kasapoglu sony alpha g műugró az ugródeszkán, háttérben a nap

© Mine Kasapoğlu | Sony α9 + 70-200mm f/2.8 GM | 1/32000s @ f/13 ISO 160 

Mine jelenleg versenysportfotózással foglalkozik világszerte, beleértve a téli és nyári olimpiai játékokat is, de már két évesen síelni tanult, és 14 éves korára a török válogatott tagja volt. 16 évesen áttért a snowboardozásra, de 2006-ig, a sportág olimpiai versenyszámmá válásáig nem versenyzett. 

 A köztes években fotózást is tanult Párizsban, a Speos Fotóművészeti Intézetben.

„A fotózás és a sport iránti szenvedélyem egy ideig külön pályán mozgott. Portréképeket, divatfotókat és saját életem mozzanatait fényképeztem huszonévesen… Szerettem a valódi emberek portréit, időt tölteni velük, megismerni őket. Egyre inkább vonzódtam a valódi pillanatokhoz, és számomra semmi sem valódibb a sportnál. Így kezdődött az összeolvadás.” 

Mine Kasapoglu sony alpha 9 netball játékosok a győzelmüket ünneplik

© Mine Kasapoğlu | Sony α9 + 300mm f/2.8 | 1/1600s @ f/2.8 ISO 2000 

Végül nem sikerült a selejtező, Mine négy éven keresztül szinte minden nap a részvétel reményében edzett a 2010-es Vancouveri Téli Olimpiai Játékok előtt. Bár nem indulhatott, ez az út tette őt azzá, akit ma láthatunk: „Elkezdtem ugyanazokat az érzelmeket átélni fotózáskor, mint a versenyzésben. Így aztán nem versenyzőként jutottam ki 2010-ben, hanem fotósként – ez volt ez első rendes megbízásom, ahol komolyra fordult.”

A képeiben is a valódiságot és az őszinteséget keresve Mine a versenyzésben felbukkanó érzelmek átadását tekinti feladatának. „Szeretném megragadni a versenyző érzéseit, és átadni a nézőnek.” 

Mine Kasapoglu sony alpha 9 összpontosító versenyző

© Mine Kasapoğlu | Sony α9 + 300mm f/2.8 | 1/1000s @ f/2.8 ISO 1600 

Milyen dolgokat keres? Hogyan teszi annyira dinamikussá a képet, hogy érzelmi hatást váltson ki a nézőből? „A legelső dolgok egyike, amit szeretek, az a tiszta háttér. Nem akarok zavaró dolgokat, és ez nem csupán esztétikai kérdés. A fényképpel a versenyző gondolatait kívánom megmutatni – a teljes összpontosítást. Ennek javarésze a pozicionáláson múlik, és persze a megfelelő objektív használatából, én például gyakran az FE 70-200mm f/2.8 G Mastert használom” – fejtette ki. 

Mine Kasapoglu sony alpha 9 snowboardos szlalom nagy sebességgel

© Mine Kasapoğlu | Sony α9 + 70-200mm f/2.8 GM | 1/1600s @ f/2.8 ISO 80 

„Ha a témád különleges, mondjuk egy feléd száguldó síelő, komoly teljesítmény a megörökítése. Ebben jelent óriási segítséget a Sony α9. Néha a „Nagy látószögű AF-terület” beállítást használom, például nagyon közeli témánál, de a fókuszterület általában „Rugalmas spot M”, így a képen belül igény szerint mozoghatok vele, a folyamatos AF pedig megtalálja és fókuszban tartja a témát.” 

Mine Kasapoglu sony alpha 9 2 úszó a levegőben, egy harmadik előre néz

© Mine Kasapoğlu | Sony α9 + 70-200mm f/2.8 GM | 1/3200s @ f/2.8 ISO 400 

„A keresett érzelmi hatás érdekében az energiát keresem – a versenyző mozgásának azt a mozzanatát, amitől eláll a lélegzet –, így az α9 gép 20 képkocka/mp-es sorozatfelvétel módja rendkívül hasznos. Versenyen nem kérhetem arra a résztvevőt, hogy ismételjen, de a 20 képkocka/mp azt jelenti, hogy megtalálom a kulcspillanatot az utómunka során. Azt a bizonyos lúdbőrözőset. Ez nagyszerű, és óriási könnyebbség. Persze nem elég össze-vissza fotózgatni így, de lehetőséget teremt a kiváló képekhez.” 

Mine Kasapoglu sony alpha 9 futók lábfeje közelről

© Mine Kasapoğlu | Sony α9 + 24-70mm f/2.8 GM | 1/16000s @ f/2,8 ISO 2500 

Mine sokszor a verseny adott szakasza helyett az esemény előtt talál rá a tökéletes fotóra: „Nem tudok betelni ezekkel a pillanatokkal, annyira átérzem őket. Csak képzeljék el! Egész életében azért edzett, ami hamarosan kezdődik – ez lehet egy mindössze 20 másodperces futam. Így aztán közvetlenül előtte a helyzeti energia maximális. Bármi történhet, én pedig imádom ezt a pillanatot a rengeteg lehetőség miatt. Előfordulhat, hogy valamilyen nagyszerű teljesítmény előtt készül el a fénykép. Ezt összevethetjük a szokásos felvételekkel, amelyeken az érmesek mosolyognak – eleget láttam azokból. Ez rendben van másoknak, de engem jobban érdekel az az igazság, hogy mit csináltak közvetlenül előtte.”

Mine Kasapoglu sony alpha 9 kite boardos ugrás vízfröccsenéssel

© Mine Kasapoğlu | Sony α9 + 70-200mm f/2.8 GM | 1/1250s @ f/2.8 ISO 200 

Az általa fotózott versenyzőkből merített ihlet központi eleme Mine munkásságának, így a felvételei sok szempontból tiszteletadásnak tekinthetők a sportolók felé. A versenyzés – az összpontosítás – az, amelyből erőt merít a fotózáshoz, ahogyan korábban sportolóként is tette. „Tudom, mennyi energia és munka odakerülni, ezért ők számomra mind hősök pusztán azért, mert ott vannak. Én is megpróbáltam, és nem sikerült. 1000-szer jobbak, mint én voltam, és ez alázatra tanít. Így ha elfáradok vagy fásulttá válok, ők motiválnak – úgy gondolom, jár nekik a róluk készült nagyszerű felvétel. Mindig azt szeretném, ha jól mutatnának, így az utómunkáknál sem választok kudarcot megörökítő felvételt. Szeretném, ha hősnek látszanának.”

ILCE-9

α9 Full Frame, tükör nélküli fényképezőgép egymásra helyezett CMOS-érzékelővel

SEL2470GM

FE 24-70 mm F2.8 GM

SEL70200GM

FE 70-200 mm F2.8 GM OSS

SAL300F28G2

300 mm F2,8 G SSM II

Mine Kasapoğlu
alpha universe

Mine Kasapoğlu

Törökország

A fény, az energia és az érzelem nyomában – tökéletesen időzített felvételeken.