Ahogy én fotózok | Építészet

Az évek múlásával egyre nagyobb tiszteletet érzek a fotózás iránt, ugyanakkor megértettem a korlátait is. Még mindig igyekszem történeteket mesélni a képeimen keresztül, de már nem próbálom csupán dokumentálni, vagy bizonyítékkal alátámasztani, hogy milyen a világ. Most már tudom, hogy az igazság a képet készítő személytől függ, ugyanakkor a fényképezőgép jó eszköz arra, hogy az ember őszintén mások elé tárja, hogyan látja a világot. Amikor már oly sokszor láttuk ugyanazokat a képeket, ugyanazokat történeteket fotókon, a televízióban és filmen, nem az lesz számunkra izgalmas, hogyan néznek ki a dolgok, hanem az, hogy mennyire különbözően tudjuk láttatni őket.

A legutóbbi képeim egy kenyai utazás alkalmával készültek, melynek során a turizmus és a modern nyugati életstílus által nagyrészt érintetlen területre látogattam el. Olyan embereket akartam látni, akik mobiltelefon vagy gyógyszerek, illetve az elmúlt 50 évben felfedezett dolgok nélkül próbálnak túlélni. A képek nem egy történetet alkotnak, inkább képgyűjteményről van szó. Mint mindig, most is azt remélem, hogy egy-két kép meglepetést fog okozni a közönségnek; egy olyan fotó, amely nem vált ki reakciót, vagy nem gondolkodtatja el a nézőt, csupán üres keret.

A színek használata A Kenyában készült képeimet elnézve, hús-vér embereket fotóztam, akik valódi tevékenységeket végeztek, ezért olyan képeket akartam létrehozni, amelyek a lehető legjobban visszaadják, amit az adott pillanatban átéltem. A gyújtótávolsággal és a színekkel igyekeztem a lehető legközelebb kerülni az elképzelésemhez. A fekete-fehér fotózásnak például van egyfajta absztrakt jellege. Rendkívüli érzelmi ereje van, és számomra sokkal elegánsabb. A színeket azonban különösen nehéz kifejezően használni a legtöbb esetben, ezért számos fotós utómunkálatokkal igyekszik a képeit izgalmassá tenni a nagyközönség számára.

A felszerelés Ahhoz, hogy valóra váltsam az elképzeléseim felvételkészítés közben, próbálom minél jobban leegyszerűsíteni a dolgokat. Leginkább egy Sony α7R III és az FE 24–70 mm f/2.8 GM objektív párosával fényképezek, mert így rendkívül gyorsan tudok fókuszálni, amikor rögzíteni akarom a kívánt pillanatot. A munkám nagy részében a témától nagyon rövid távolságra szeretek lenni. Van egy speciális jelzőpontom az objektívemen, amely a körülbelül 35 mm-es gyújtótávolságot jelzi, és amennyire lehet, próbálok mindig ezzel a távolsággal fényképezni.

Visszatekintve a fotózás történetére, meglepő, hogy milyen sok kép készült mindössze két különböző gyújtótávolságú objektívvel. Ott van az 50 mm-es gyújtótávolság, amely talán a legszebb, viszont nehézséget okozhat a használata, és van még a 35 mm-es. A nagyobb gyújtótávolság a nézőben a „kukkolás” érzetét kelti, ami eltávolítja a témától; a téma csupán egy tárgy lesz, egy színpadon játszó színész.

So why do photographers love 35mm and 50mm so much? In my view, it’s because they’re close to the human field of view. With a 24mm or 28mm there could be a very boring situation in front of you, but when you look through the viewfinder you can see beyond what’s on the surface; your brain is seeing something different to what it was seeing before with your eye. With a 35mm or 50mm lens if the scene in front of you is mundane, it will still be boring though the viewfinder. So with a 50mm focal length especially you have to be mesmerised and see something stunning to make you press the shutter button. Simplicity is Key I always think extremely carefully about the shots I am going to take, so for this reason I don’t use continuous shooting. I think we should be more human about how we shoot, so I always shoot a single image at a time. Every time I press the shutter I have to know why; there has to be a reason. I have to be amazed or surprised.

Számomra a tökéletesség elérése a redukálásban rejlő kihívást jelenti – redukálni egy képet a legalapvetőbb elemekre, és így is elérni, hogy jelentést közvetítsen. Ez szöges ellentéte a kereskedelmi világnak, ahol utómunkálatokat végeznek a képeken, áthelyezik a tárgyakat a képen belül, a színeket pedig a valóságot túlszárnyalva feljavítják. Olyan állapotot szeretnék elérni a képeimen, amelynél semmit nem lehet eltávolítani a képről, a színeket is beleértve. Azt szeretném, hogy a szín olyan tökéletes és valósághű legyen, hogy az elmém elcsendesedjen, és minden egyértelmű legyen. Azt akarom, hogy egy fényképre nézve a másodperc törtrésze alatt megértsem azt.

Ezzel együtt, akkor lesz kiváló a fénykép, ha valamilyen titkot, egy metaforát rejtő dolgot hozunk létre. Ha valamiben titok rejlik, értékesebb lesz – ugyanez érvényes a fotózásra. Azok a legjobb képek, amelyek megérintik képzeletünket és kérdéseket vetnek fel bennünk, arra sarkallva minket, hogy válaszokra leljünk. Ha valamit készen a kezünkbe kapunk, anélkül, hogy bármit is tennünk kellene érte, nem hagy bennünk mély nyomot.