Számomra semmi sem fogható ahhoz, amikor egy hideg és sötét, téli sarkvidéki éjszakán egy csodálatos sarki fény megjelenését nézhetem és örökíthetem meg. Az északi fények nagyon kiszámíthatatlanok, amely a „vadászatot” és a várakozást ugyanolyan izgalmassá teszi. Ahhoz, hogy jól látszódjon a jelenség, nagyon sok mindennek kell történnie, és amilyen gyorsan megjelenik, ugyanolyan gyorsan el is tűnhet. A sarki fények soha nem egyformák, így bármikor, amikor jó előrejelzés van velük kapcsolatban, még mindig izgatott leszek, hogy azon a napon tökéletesen fognak-e megjelenni.
Mit és hol érdemes fotózni?
Az északi fény fotózása a fényképezés két típusa, a tájkép- és az asztrofotózás közé esik. Mint minden tájképen, így a sarki fényesen is lennie kell vonzó előtérnek és háttérnek. A kép történetének a helyszínről és a fénybe boruló égbolt drámaiságáról kell szólnia.
Az impozáns háttér érdekében hegyeket szoktam keresni, valamint tavat vagy folyót az érdekes előtérhez. Ez arra is lehetőséget nyújt, hogy megörökítsem a sarki fény tükröződését a vízen, ezért nem mindig kell erős jelenség ahhoz, hogy pazar képet készítsen az ember.
A fotó exponálása
Mint a fényképezés minden fajtájánál, az északi fények megörökítésekor az expozícióbeállítások az adott szituációtól függnek.
Ha az északi fények gyengék, akkor egy hosszabb zársebességet kell használni ahhoz, hogy láthatóbbak legyenek a fények, de szinte biztos, hogy f/2.8-es vagy nagyobb blendenyílású objektívre lesz szükség, amely lehetővé teszi, hogy a lehető legtöbb fényt lehessen megörökíteni. A jelenet terjedelmének megörökítése érdekében én általában egy nagyon nagylátószögű objektívet használok: vagy a Sony FE 16-35mm f/2.8 GM, vagy pedig a legújabb FE 12-24mm f/2.8 GM modellt.
Mivel a jelenség gyakran nagyon gyengén látszódik először, fontos szemmel tartani az expozícióbeállításaidat, valamint rugalmasnak kell maradni. Ha a sarki fények erősek, lehetőleg olyan gyors zársebességgel fotózok, amilyennel csak lehetséges. Ez arra szolgál, hogy a sarki fényeken belüli történéseket kimerevítsem, és láthatóbbá tegyem a sugarakat, így nem egy elmosódott zöld masszát fogok kapni, mint ahogy azt a hosszú expozíciós képeknél gyakran láthatjuk.
Ez azt jelenti, hogy magasabbra kell állítani a fényképezőgép érzékenységét. A Sony Alpha 7R sorozat fényképezőgépeivel szerencsére olyan magasra húzhatom az ISO-érzékenységet, amilyenre csak szükséges, annak tudatában, hogy a zaj minimális lesz, és az árnyékos helyeken vissza tudom állítani a részleteket.
Élességállítás
A sarki fények fotózása során legtöbbször a csillagokra érdemes fókuszálni. Egy hideg és sötét téli éjszakán ez nagy kihívást jelenthet egy normál DSLR-rel. Azonban a Sony fényképezőgépeken használhatom a beépített Fókuszkiemelés funkciót, amely kiemeli a fókuszban lévő területeket. A manuális fókuszbeállítási segédet is aktiválom, így a fényképezőgép automatikusan ráközelít a képre, ha elfordítom az objektív fókuszgyűrűjét. Így még könnyebben meg lehet találni a csillagokat, és rájuk lehet fókuszálni.
Egy dolgot kell szem előtt tartani, amikor nagyméretű blendét (például f/2.8-as) használsz: az előtérbe helyezett elemek nem lesznek olyan élesek, ha a fókusz a csillagokon van. Általános szabály, hogy ha 16 mm széles objektívet használsz f/2.8-as blendével egy Full-Frame fényképezőgép esetén, akkor a legtöbb előtérbe helyezett elem a fényképezőgéptől 3-4 méteren belül elfogadhatóan éles lesz, akkor is, ha a csillagokon van a fókusz. De ha azt szeretnéd, hogy az előtér éles legyen, akkor több fotót kell készítened különböző pontokra fókuszálva, majd kombinálni kell azokat a Fókuszsorozat funkció használatával.
Ne felejtsd el, hogy nem te irányítasz, hanem a sarki fények, főleg akkor, amikor gyorsan mozognak. Célozd meg a rövid expozíciós időt (lehetőleg 1 másodperc alatti legyen), és bátran emeld meg az ISO-érzékenységet.
Ezenkívül készülj fel minden olyan lehetőségre is, amivel meglephet téged a környezet. Fotóztam már probléma nélkül sarki fényeket −35C°-ban az Alpha felszereléssel, de mint minden elektromos eszköznél, így itt is kihívást jelenthet ilyen alacsony hőmérséklet az akkumulátor számára. Mindig a belső kabátzsebeimbe teszem az akkumulátorokat, hogy melegen tartsam őket, és így tovább bírják. A rendkívül alacsony hőmérséklet hatással lehet az LCD-kijelzőre is, így egy ruhadarabot helyezek a fényképezőgépre, hogy egy kicsit melegebben tartsam, amíg a tökéletes pillanatra várok.
De ha van valami, amit nem szabad elfelejteni, az az, hogy mindig engedd, hogy az előtér belevezessen téged a képbe, ahhoz a lenyűgöző hegyhez a háttérben, a csodálatos sarki fényekkel felette. És ha szerencsés vagy, vagy ügyesen megtervezted, a sarki fények tükröződhetnek az előtérben lévő folyóban.