Ahogy én fotózok | Élő zene

Habár azért vagyok a helyszínen, hogy elkészítsem a szükséges képeket, azért gondolnom kell más emberekre is. Először is magukra a művészekre. Ha az ember a színpad mögött fotóz, tudnia kell, mikor hagyja abba a fényképezést. Nincs azzal gond, ha készítesz egy-két képet, miközben az énekes kiválasztja a fellépőruháját, de az nincs rendben, hogy öt percen keresztül ott állsz, és döngicsélsz körülötte, mint egy darázs

Aztán ott a közönség. Ha elállod a látványt valaki elől, akkor tönkreteszed egy olyan ember élményét, aki fizetett azért, hogy ott legyen. Tisztelettudónak kell lenni, én ezért előbb mindig engedélyt kérek. Amikor tudom, hogy el fogom állni valaki elől a látványt, olyankor mindig hátrafordulok, bocsánatot kérek, és megköszönöm a türelmet. Egy kis előzékenység csodákra képes.

Ami a többi fotóst illeti, amikor egy egész turnét végigkövetek, akkor nem is megyek a fotósállásba az első három szám alatt. A sajtófotósoknak csak ennyi idejük van, hogy elkészítsék a lehető legjobb képeket, úgyhogy nem lenne igazságos, ha még én is a tömeget növelném a fotósállásban. Inkább igyekszem kreatívan kihasználni ezt a három számot, és próbálok különleges nézőpontot találni magamnak a helyszínen. A fénykép elkészítése Szóval, mitől lesz számomra igazán izgalmas egy kép? Alapvetően bármitől, ami visszaadja a koncert átütő erejét. Arra törekszem, hogy bemutassam a helyszínen vibráló energiát. Ehhez gyakran a tömegen keresztül fotózom, hiszen nézők nélkül végső soron zenekari próbán is készülhetne a fénykép. Ennek nincs különösebb szabálya – a lényeg, hogy a keresőn át nézem a világot, és egyszerűen tudom, ha valami jó érzéssel tölt el. Ez idővel ösztönössé válik, minél többször csinálja az ember.

Fényképezőgépek és objektívek – Mit kell használni és mikor

Mindig két kamera lóg a nyakamban, a Sony α7R III és az α7S II. Az α7R III használatával rengeteg képet készítek. A 42,2 megapixeles érzékelője részletgazdag felvételeket biztosít és nagyon jól teljesít gyenge fényviszonyok között. Amikor azonban alig van fény, akkor az α7S II gépemet használom. Ennek az érzékelője kisebb felbontású, mégis nagy érzékenységi tartománnyal tudok vele fotózni anélkül, hogy túl zajossá válna a kép.

A felszerelésemet négy objektív egészíti ki – a 24–70 mm-es f/2.8 GM objektív, amely többnyire valamelyik fényképezőgépre van erősítve, a másikon pedig ott van a 85 mm-es f/1.4 GM objektív vagy a 70–200 mm-es f/2.8 GM objektív. Aztán a táskám mélyén ott lapul még a 12–24 mm-es f/4 G objektív a szuper-nagylátószögű felvételekhez. Ezek az objektívek mindent lefednek, amiről egy koncerten felvételt kell készítenem. Ha nem egy turnét, hanem csak egyetlen koncertet örökítek meg, akkor a legjobb, ha a 24–70 mm-es f/2.8 GM objektív van a fényképezőgépemre téve. Az egész estét végig tudom fotózni azzal az egy objektívvel. Mindazonáltal, amikor turnét fotózok, és már van néhány éjszakányi képem, akkor néha csak a 85 mm-es f/1.4 objektívet használom. Érdekes dolog csak egyetlen objektív használatára korlátozni magadat, mert elkezdesz a részletekre összpontosítani, és keresni kezded a kreatívabb felvételeket.

A 85 mm-es f/1.4 GM objektív kiváló gyengébben bevilágított helyszínekre. Mostanában szerettem bele az α7R III Eye-AF funkciójába, különösen, amikor a 85 mm-es GM objektívet kifejezetten tág, f/1.4 értékkel használom. Az új fejlesztés azt jelenti, hogy a gép mindig megkeresi az alany szemét, és valamennyi képen az énekes lesz éles, nem pedig a szempillája, az orra, vagy mondjuk az arca előtt lévő mikrofon. Ez alapjaiban változtat meg mindent.

Élességállítás Hol automatikus, hol manuális fókuszbeállítást használok. Az utóbbi kreatív választási lehetőséget ad a kezembe. Dönthetek például úgy, hogy a gitárhúrok legyenek kiemelten élesek, a háttérben pedig az énekes könnyen azonosítható, elmosódott alakja látszódjon. Ehhez a Fókuszkiemelés funkció minden előnyét kihasználom, ami olyankor is segítséget jelent, amikor régebbi, kézi állítású objektívet használok. Beállítok egy egyéni gombot is, amellyel nagyítani tudok a képen. Élőben belenagyíthatok a képbe, és ellenőrizhetem az élességet, ami igen fontos az α7R III felbontásának kihasználásához. Expozíció A fényképezőgépet mindig teljesen kézi expozíciós módban használom. Szeretem, ha én szabályozom a zárat, a blendét és az ISO-érzékenységet. Hogy melyik blendét választom, annak üzleti és technikai megfontolásai vannak. Ha például turnéposzterhez próbálok felvételt készíteni, akkor ügyelnem kell, hogy az együttes minden tagja fókuszban legyen, így az is elképzelhető, hogy f/5.6 értékkel dolgozom f/2.8 vagy f/1.4 helyett. A zársebesség esetében pedig figyelembe kell venni az előadó mozgása miatti bemozdulást. A leglassabb, amivel még magabiztosan tudok fotózni, ha kiemelkedően éles képet szeretnék, 1/160 másodperc körül van. A bemozdulási elmosódás persze lehet tudatos művészi választás is, ilyenkor pedig sokkal lassabbra is állíthatom a zárat, például a dobok vagy a húrok elmosódása érdekében.

Szóval, mit is akarok kiemelni a képeimen? Nos, a felvételtől függően van néhány kulcsfontosságú tényező, de többnyire a művész arca a lényeg. Mind az α7R III, mind pedig az α7S II nagy mozgásteret enged, ha az árnyékok részletgazdagságának az állításáról van szó a raw fájlok feldolgozása közben, ezért az általános szabályom csak annyi, hogy kerülöm a világos színek kiégését. A hisztogram ellenőrzésével még a kép elkészítése előtt meggyőződöm a világos részek expozíciójáról. Mindig azt szeretem, ha inkább több a sötét és cserébe nem veszítek a világosból, de van, amikor ez lehetetlen. Azt sosem bánom, ha egy reflektor- vagy szúrófény kiég, de azt mindenképp el akarom kerülni, hogy egy nagy sík terület kiégjen. Sokkal hatékonyabb, ha a sötét szintjét kell lefelé tolni, mintha a világost kellene visszahúzni felfelé.