Alpha Universe háttértörténet
Alpha Universe háttértörténet
Ahogy én fotózok
Cinemagráfia létrehozása – Virgo Haan 

Először úgy találkoztam a cinemagráfiákkal, hogy olvastam egy cikket két New York-i fotós, Jamie Beck és Kevin Burg munkáiról, akiket megihlettek a Harry Potter filmekben látható, mozgó újságképek. Láttam a filmeket, és eszembe is jutott, milyen vagány lenne, ha a valóságban meg lehetne valósítani ilyen mozgóképeket. Néhány hónapnyi kísérletezgetés után közzétettem az első cinemagráfiáimat a Facebookon. Egyszerű ötletekkel indult a dolog – ilyen volt például az egyébként teljesen mozdulatlan jelenetben járó óramutatókat felvonultató kép –, később viszont már merészebb ötletekkel álltam elő.

Az ötlet

Az emberek figyelmének felkeltéséhez kulcsfontosságú a nagyszerű ötlet. Ugyanakkor az ötlet működőképességéhez elengedhetetlen tudni, hogy hol fog megjelenni. Ha a cinemagráfia az Instagramra készül, a mozgásnak jól láthatónak és egyértelműnek kell lennie, továbbá azonnal el kell indulnia, hogy az emberek figyelmét megragadja, még mielőtt továbbgörgetnének. Ha viszont nagy méretű képernyőn jelenik majd meg, például hirdetésben, a mozgás lehet apróbb, ugyanis könnyebben látható.

© Virgo Haan | Model: Lisete Altma | Makeup and Hair: Triin Lepp | Stylist: Konstantsija Ivanova

Flixel modul

Lennie kell benne valami meglepőnek is ahhoz, hogy megragadja a nézők figyelmét. Én például gyakran hozok létre kontrasztot a képek mozgó és mozdulatlan részei között. Talán a mozdulatlan elemek azok, amelyeknek a mozgására számítasz normál esetben, például a levegőben függő vízcseppekére, ugyanakkor a modell haja lebben meg a szélben.

© Virgo Haan | Model: Maria Sergejeva | Makeup and Hair: Maret Ubaleht | Lights: Heiki Laan

Flixel modul

Meghökkentő lehet az is, amikor a kép fotónak látszik – például portrénak –, majd nagyjából egy másodperc elteltével a portré alanya hirtelen pislant egyet, mint ezen a cinemagráfián. Ez olyan meglepő elem, amelynek hatására a néző megáll, és igazán odafigyel a képre, várja, hogy újra megtörténjen.

Cinemagráfia létrehozása

Magától értetődőnek tűnhet, de elengedhetetlen teljesen mozdulatlanul tartani a fényképezőgépet, ezért mindenképpen szükség van állványra. Sony α7R III géppel és az FE 24-70 mm f/2.8 G Master objektívvel fotózok, mert úgy találtam, hogy a gép mindent tud, amire szükségem van akár fotózáskor, akár videókészítéskor, az objektív pedig rendkívüli rugalmasságot biztosít számomra a megfelelő kompozíció megvalósításához.

© Virgo Haan | Client: Alexela | Agency: Age Creative | Lights: Heiki Laan |
Cat: Igor | Art Department: Viktoria Martjanova and Elisa Vesterinen

Flixel modul

Cinemagráfia fotózásakor fontos ugyanolyan expozíciós beállításokat használni a fényképekhez és a videóhoz, hogy könnyebb legyen összedolgozni őket az utómunka során. Éppen ezért minden esetben teljesen kézi expozíciót és kézi fehéregyensúlyt használok a fényképezőgépemen.

A gép rezzenéstelen tartása könnyű feladat, de ha személy is szerepel a felvételen, neki is a lehető leginkább mozdulatlannak kell maradnia. Az én alanyaim rendszerint ülnek, vagy valaminek támaszkodnak... igyekszem elérni, hogy a lehető legkevesebbet mozduljanak. 

© Virgo Haan | Client: Rohujuur Bakery

Flixel modul

Ez vonatkozik a tárgyakra is, mint például ezen a cinemagráfián. Az alany egy frissen kettészakított fánkot tart, de az nem látszik, hogy pálcikák vannak elrejtve benne, hogy minden ugyanabban a helyzetben maradjon. Ezen a képen cseppek hullanak és gőz száll fel, és csak ezek a részek mozognak; a kép többi része állókép. 

A mozgó rész hatásosságának fokozásához a videofelvételt 120 kép/mp képkockasebességgel rögzítem. Ez a lassított felvételi mód simább mozgást és lágyabb látványt ad, így a mozgás valóban kiemelkedik. Gyakran használok más felvételkészítési funkciókat is, például a timelapse móddal újabb szürreális elemet tudok a képbe komponálni. 

Utómunka

Különféle szoftvereket használok az elkészült cinemagráfiáim összefűzéséhez. Kezdésként végtelenített videót hozok létre az Adobe After Effects vagy a Flixel Cinemagraph Pro segítségével. A cél az, hogy úgy szerkesszem meg a klipet, hogy a kezdeti és a végpont zökkenőmentesen kapcsolódjon, hogy a mozgás örökké ismétlődhessen az első és az utolsó képkocka közti ugrás nélkül. Időnként bevetek néhány trükköt ehhez, például megfordítom a mozdulatsort az utolsó képkocka megjelenítésekor, vagy áttűnéses átmenetet hozok létre, de legtöbbször csak igyekszem minden mozgást pontosan ugyanott elindítani és leállítani felvételkészítés közben. 

© Virgo Haan | Model: Maria Sergejeva | Makeup and Hair: Maret Ubaleht | Lights: Heiki Laan

Flixel modul

Ezután elkészítem a fotót, és Adobe Photoshoppal szerkesztem. Előfordulhat, hogy kicsit hangolni kell a színeken, hogy összhangban legyen a videofelvétellel, vagy el kell távolítani a kép valamelyik elemét. Ha a fotó szerkesztése lezajlott, betöltöm az Adobe After Effects vagy a Flixel Cinemagraph Pro szoftverbe a végtelenített felvétellel együtt, ahol elvégzem a részek egymásra rétegezését. 

© Virgo Haan | Client: Solaris keskus

Flixel modul

A felső réteg az állókép, a végtelenített képsor pedig alatta helyezkedik el. Ezután gondosan törlöm a kép rétegének egy részét, ami olyan, mintha ablakot hoznék létre, hogy feltárulhasson a végtelenített videós rész, amely egy réteggel lejjebb található. És alapvetően ennyiből áll a cinemagráfia készítése!

Kiemelt termékek
ILCE-7RM3
α7R III 35 mm-es full-frame fényképezőgép

ILCE-7RM3

SEL85F14GM
FE 85 mm F1.4 GM

SEL85F14GM

SEL24F14GM
FE 24mm F1.4 GM

SEL24F14GM

SEL2470GM

FE 24-70mm F2.8 GM

SEL2470GM

Kapcsolódó cikkek
Virgo Haan
alpha universe

Virgo Haan

Észtország

„Mindent megteszek, hogy olyan alkotásokat hozzak létre, amelyek túlmutatnak a mindennapi életen.”

Profil megtekintése


x