Éjjel egy új arcukat mutatják meg az épületek; minden vonal, fény és szín új formáknak adhat életet. Ezért találom annyira kellemesnek esztétikailag a város éjjeli látképét. A markáns, határozott vonalakat keresem az alakok között. Lehet, hogy ezeket a vonalakat épp egy épülethez vezető út, vagy egy másik épület szerkezete adja majd; a lényeg, hogy olyan eszközként használhatom őket, amellyel bevonzom a néző tekintetét a jelenetbe.

Egy másik dolog, amit tudatosan keresek, az a szabálytalanság. Ez lehet egy egészen egyszerű dolog is akár, például, amikor egy épület összes fénye kigyullad, egy kivételével. Az emberek jók abban, hogy gyorsan kiszúrják ezeket a mintákat, vagy éppen azt, ahogy megszakadnak, épp ezért vonzzák az ilyen jelenségek a figyelmet.

A képek beállításakor nem szeretek túlságosan előkészülni. Gyakran előfordul, hogy amikor azért megyek, hogy lefotózzak egy kiválasztott épületet, először felfedezem a különböző szögeket és nézőpontokat, ahonnan fényképezhetnék. Számomra ez egy természetes folyamat, és segít megőrizni a kreativitásom. Ha pontosan megtervezek egy képet, tudva, hogy mikor fog a napfény rávilágítani egy adott helyre egy bizonyos nap bizonyos órájában, akkor csak szépen oda kell mennem, kivárom a pillanatot, és megcsinálom a képet. De ha nem támasztok ennyi elvárást, folyamatosan fényképezhetek, mivel nem tudom, miként hatnak majd egymásra a fények, az árnyékok és a tükröződések.

Idén, amikor a Time Square-en jártam, New Yorkban, mint minden turista, felnéztem és megpördültem, hogy átadjam magam a felettem tornyosuló épületek és a róluk sugárzó neonfények hangulatának. Aztán előkaptam az FE 12-24 mm-es f/4 G Lens objektívem, és a gépet felfelé tartva készítettem egy képet, amelyen az épületek mind a kompozíció közepén elhelyezkedő forgalmi lámpák felé irányítják a tekintetet. Ha felfelé néz az ember, abból szinte mindig érdekes képek születnek, ugyanis kevés ember szemléli ilyen nézőpontból a világot.

Az FE 12-24 mm-es f/2.8 G Master objektívet is hozzácsaptam a repertoáromhoz, és nagyon tetszik, hogy plusz 1 Fé fényerővel dolgozhatok. Mivel ennyi fényt enged be, ezért szeretek kézből dolgozni ezzel az objektívvel, és tudom, hogy az ISO-érzékenységet is feljebb állíthatom az Alpha 7R III modellen, mivel még így is kiváló képminőséget biztosít. Amikor csak lehet, szeretek kézből fényképezni, mert szabadabban fotózhatok és kísérletezhetek, de ha hosszú expozíciós idővel akarok dolgozni, vagy a csillagos eget akarom megörökíteni, akkor természetesen előkerül az állvány.

Nemrégiben például az FE 20 mm-es f/1.8 objektívet használtam, hogy megörökítsem a Neowise üstököst a Bodiam vár feletti égbolton. Sokösszetevős volt ez a jelenet, épp ezért több olyan kulcsfontosságú döntés is volt, amit meg kellett hoznom a kép megkomponálásakor. Tudtam, hogy az üstökös alacsonyan fog járni az égbolton, és szerettem volna, ha az előtérben visszatükröződik a várárok víztükrén, ezért úgy állítottam be a képet, hogy pontosan a vár egyik tornya felett legyen. Strukturális szempontból azt szerettem volna, ha a vár ragadja meg először a néző figyelmét, aztán pedig észreveszi a csillagokat, mielőtt végül az üstököst megpillantaná.

Habár szeretem a szupernagy látószögű objektíveimet, nem csak ezeket szoktam használni a munkám során. 35 mm -es objektíven tanultam fényképezni, ezért a hagyományosabb képeknél még mindig szeretem ezt a gyújtótávolságot használni. Szerintem fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen objektívet és gyújtótávolságot és hogy miért pont azokat használjunk, ez pedig sokszor a tapasztalattal jár együtt. Én általában az FE 24-70 mm-es f/2.8 G Master objektívet tartom magamnál, amely több különböző gyújtótávolságot képes lefedni, és több kép elkészítését is lehetővé teszi egy adott sorozaton belül, így segít abban, hogy egyfajta történetet hozhassak létre. Emellett még az FE 70-200 mm-es f/2.8 G Master objektívvel szoktam dolgozni, de a súlya és a mérete miatt inkább csak azokra a munkákra viszem magammal, ahol biztosan tudom, hogy használni fogom; ilyen szokott lenni például, ha háztetőkről fényképezem, és egy távoli épületet vagy annak valamilyen jellegzetességét szeretném megörökíteni.

Az egyik legfontosabb tanács, amit az épületfotózással kapcsolatban adhatok, az az, hogy feltétlenül győződj meg arról, hogy mindent jól beállítottál-e a fényképezőgépen, még mielőtt befejeznéd a fotózást. Amikor egy szupernagy látószögű objektívvel dolgozik az ember, nem könnyű mindent tökéletesen beállítani. A bécsi Igazságügyi Palota (Justizpalast) megörökítése egy igazi álommunka volt. Rengeteg vonal tagolja a látképet. 16 mm-esre méreteztem a képet, és amikor ilyen széles látószöggel dolgozik az ember, mindennek tökéletesen egyenesnek kell lennie, hogy összeálljon a kép. Az Alpha 7R III modellen én mindig bekapcsolom a rácsvonalakat, és úgy is hagyom őket végig. Segítenek, hogy egyenesek legyenek a kép vonalai, a szintjelzővel pedig leellenőrizhetem, hogy a talajjal egy vonalban van-e a gép. A kép elkészítését követően pedig mindenképp vessünk rá egy pillantást a kijelzőn, mielőtt hazafelé vennénk az irányt.